Reguly Antal utazásai 1939-ben - Laptörténet

Fdanko, 2013. március 29., 17:34-n

2013-03-29T17:34:35Z

Változtatások megtekintése

Ambruslivi, 2011. október 3., 08:14-n

2011-10-03T08:14:23Z

Ambruslivi, 2011. október 3., 08:13-n

2011-10-03T08:13:37Z

Ambruslivi, 2011. október 3., 08:10-n

2011-10-03T08:10:17Z

Változtatások megtekintése

Ambruslivi, 2011. szeptember 30., 13:45-n

2011-09-30T13:45:57Z

Változtatások megtekintése

Ambruslivi, 2011. szeptember 30., 13:26-n

2011-09-30T13:26:01Z

Ambruslivi, 2011. szeptember 30., 13:19-n

2011-09-30T13:19:30Z

Ambruslivi, 2011. szeptember 30., 13:18-n

2011-09-30T13:18:56Z

Változtatások megtekintése

Ambruslivi, 2011. szeptember 30., 13:15-n

2011-09-30T13:15:18Z

Változtatások megtekintése

Ambruslivi, 2011. szeptember 30., 13:13-n

2011-09-30T13:13:02Z

Változtatások megtekintése

@@ 10. sor: / 10. sor: @@
 &nbsp; &nbsp; &nbsp;Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia&nbsp;kézirattárában őrzik Reguly levelezésének legjelentősebb&nbsp;részét, szám szerint közel százhúsz levelét.&nbsp;Leveleit — kevés kivételtől eltekintve —&nbsp;német nyelven írta, fennmaradt levelezésének<br>megközelítőleg a fele a szüleihez írt levelekből&nbsp;áll. Utazásának első évéből mindössze egyetlen&nbsp;levél került e gyűjteménybe, pedig évente általában&nbsp;3—5 levelet szokott küldeni szüleinek.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Egyik leveléből tudjuk, hogy 1839-ben, utazásának&nbsp;kezdetétől az év végéig csupán négy levelet&nbsp;írt és küldött Magyarországra. Ezek közül&nbsp;csak kettőt ismerünk. Az egyiket, melyet szeptember&nbsp;közepén Hamburgban írt — benne utazásának&nbsp;első két hónapjáról számol be —, az Akadémia&nbsp;kézirattárában őrzik. A másik fennmaradt&nbsp;levelet szintén a szüleihez írta, 1839. december&nbsp;28-án kelt Helsingforsban; a zirci cisztercita&nbsp;apátság könyvtárába került még a múlt század<br>második felében, valószínűleg közvetlenül Reguly&nbsp;halála után — ma a róla elnevezett műemlék&nbsp;könyvtárban őrzik egy 1840. január elejéről&nbsp;való keltezetlen levéllel együtt. Reguly születésének&nbsp;közelgő évfordulójára e három levelének&nbsp;közrebocsátásával szeretnénk tisztelegni emléke&nbsp;előtt.<br>
 <center>5.<br></center>
-&nbsp; &nbsp; &nbsp;Bár e levelek történeti-tudományos értéküket&nbsp;tekintve alatta maradnak Regulynak az oroszországi&nbsp;tartózkodása alatt írt s nyomtatásban is&nbsp;többnyire megjelent leveleinek, közlésüket —&nbsp;magyar fordításban — mégis szükségesnek és indokoltnak<br>tartjuk, mert Reguly tudományos pályájának&nbsp;kialakulására talán ezek mutatnak rá a&nbsp;legélesebben. Belőlük világosan végigkísérhető&nbsp;az a belső fejlődési folyamat, melynek során a&nbsp;romantikus kalandokat kereső ifjú magyar patrióta&nbsp;nemzeti küldetéstudata kialakul és tudományos&nbsp;kutatási programja körvonalazódik.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Tudjuk, nem ő az első magyar utazó a XIX.&nbsp;században, akit szenvedélyes vágy hajtott északra:&nbsp;1817 nyarán két fiatal nemes, Csernovits Arsza&nbsp;és Porubszky János — ez utóbbi Arad vármegye&nbsp;esküdtje — bejárták Kurlandot, Karéliát,&nbsp;Finnországot, majd Észtországon keresztül Szentpétervárra&nbsp;és Moszkvába utaztak, s mintegy másfél&nbsp;évig éltek Oroszországban. A hazatérő Porubszky&nbsp;,,édes maradék atyánkfiairól" mesés híreket&nbsp;hozott: vezető folyóiratunknak elküldte<br>útijegyzeteit, melyekben azt állította, hogy a finnekkel&nbsp;fél óra leforgása alatt szinte tökéletesen&nbsp;meg tudta magát értetni, holott finnül egy szót&nbsp;sem tudott.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Amikor Reguly elindult, semmiben sem különbözött&nbsp;azon kortársaitól, akik külföldi tanulmányútra&nbsp;mentek, hogy a gyakorlatban ismerjék&nbsp;meg a modern polgári társadalmakat. Számukra a&nbsp;nyugati államok: Franciaország, Anglia, a német<br>államok, még inkább a másik kontinens vezetőm&nbsp;állama, Amerika a polgári fejlődés, a polgári demokrácia&nbsp;mintaállamai voltak. Útjaikon azt keresték,&nbsp;ami a magyar viszonyokra alkalmazható,&nbsp;azokat a módszereket, elveket, intézményeket<br>népszerűsítették írásaikban, amelyek a magyar&nbsp;átalakulást elősegítik, meggyorsítják. Az első,&nbsp;példaerejű, nagy hatású útirajzot az erdélyi székely&nbsp;kisnemes, [http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6l%C3%B6ni_Farkas_S%C3%A1ndor Bölöni Farkas Sándor] (1795—1842)&nbsp;adta ki amerikai utazásáról. Az ő hatására a<br>harmincas évek második felében egyre-másra jelennek&nbsp;meg olyan útikönyvek, útinaplók, amelyek&nbsp;a polgári átalakulást sürgetve bírálják a magyar&nbsp;feudális viszonyokat. [http://hu.wikipedia.org/wiki/Pulszky_Ferenc Pulszky Ferenc], [[Szalay_László_(jogász)|Szalay&nbsp;László]], [http://hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_Bertalan Szemere Bertalan] Európa nyugati feléről,<br>[http://hu.wikipedia.org/wiki/Trefort_%C3%81goston Trefort Ágoston] Oroszországól ad agitatív&nbsp;erejű tudósítást. A negyvenes évek magyar utazói&nbsp;— így többek között [http://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%B3zsef Irinyi József], Szűcs István,&nbsp;[http://hu.wikipedia.org/wiki/Gorove_Istv%C3%A1n Gorove István], [http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th_L%C5%91rinc Tóth Lőrinc] és Császár Ferenc&nbsp;— már az ő nyomdokaikon haladnak, kezükben<br>— baedeker módjára — Szemere vagy&nbsp;Hrabovszky Dávid és mások útikönyveivel.&nbsp;Reguly tudósításait nem mérhetjük egyik útleíráshoz&nbsp;sem, legkivált nem a legszínvonalasabb&nbsp;művekhez, így Szemere útinaplójához. Magánlevelek&nbsp;ezek, valóban „panaszos énekek" az út nehézségeiről,&nbsp;az állandó pénzzavarról, melyek&nbsp;részletes, közérdekű beszámolót csak nagy ritkán<br>tartalmaznak. Ez érthető is, hiszen Reguly a nyilvánosságnak&nbsp;szánt megfigyeléseit kezdettől fogva&nbsp;naplójába jegyezte fel, amely feltehetőleg elkallódott&nbsp;az idők folyamán.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly levelezésének egyik sajátossága az,&nbsp;hogy az általa írott szövegek újszerű szemléletet&nbsp;tükröznek: míg ugyanis a közép-európai ember&nbsp;általában'Nyugat-Európa felé, s elvétve, az öszszehasonlítás&nbsp;kedvéért Kelet-Európa felé fordult,&nbsp;addig Regulyt érdeklődése, műveltsége egy olyan&nbsp;irányba vitte, amely a közép-európai ember látókörén&nbsp;hagyományosan kívül esett. Egész működésével&nbsp;egyszerre járult hozzá egy korszerű nemzettudat&nbsp;— ennek részeként a történeti tudat,&nbsp;magyarságtudat — kialakításához és — bármilyen&nbsp;furcsán is hat — a liberalizmus eszméinek&nbsp;népszerűsítéséhez. Azon kevesek közé tartozott,&nbsp;akik észrevették, hogy az északi országok is bizonyos&nbsp;szempontból példaként állíthatók a magyar&nbsp;polgári átalakulásért küzdő hazafiak elé. A&nbsp;finn szabad parasztságról írta: a ,,kuusamoi paraszt&nbsp;a legelső Finnországban, olly tiszta és miveit, olly szabad és bátor egész lényében, hogy&nbsp;öröm ránézni. Sokakat kívánnék közőlönk ide&nbsp;néhány napra, gondolatokra ébrednének az egyoldalúság&nbsp;ellen". Máskor, ha a hazai viszonyokkal&nbsp;összevetette, el volt ragadtatva a lappok műveltségi&nbsp;színvonalától: ,,A lappokról meg kell&nbsp;vallani, hogy 100 között alig van 5, ki olvasni ne<br>tudna." Még a lakott településektől távol élő,&nbsp;rénszarvastenyésztéssel foglalkozó lappok is&nbsp;„vallási dolgokban elég jártasak" és ,,jól olvasnak".&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az ilyen és ehhez hasonló megfigyelései természetszerűleg&nbsp;csak apró, de nem jelentéktelen&nbsp;epizódjai annak a pályának, amelynek minden&nbsp;erőfeszítésével egyetlen nagy kérdésre kívánt&nbsp;„elhatározó végfeleletet" adni; s e nagy kérdés<br>— a finn—magyar nyelvrokonság kérdése —&nbsp;megválaszolására tette fel életét. Nélkülözéseket&nbsp;tűrve, dacolva a természet erőivel, „tapasztalással&nbsp;és tudománnyal" — ahogy ő maga mondja —&nbsp;versenyzett „az agg kor jutalmáért", de az emlékező<br>békés öregség helyett mégis a hosszan tartó&nbsp;betegség és korai halál lett osztályrésze.
+&nbsp; &nbsp; &nbsp;Bár e levelek történeti-tudományos értéküket&nbsp;tekintve alatta maradnak Regulynak az oroszországi&nbsp;tartózkodása alatt írt s nyomtatásban is&nbsp;többnyire megjelent leveleinek, közlésüket —&nbsp;magyar fordításban — mégis szükségesnek és indokoltnak<br>tartjuk, mert Reguly tudományos pályájának&nbsp;kialakulására talán ezek mutatnak rá a&nbsp;legélesebben. Belőlük világosan végigkísérhető&nbsp;az a belső fejlődési folyamat, melynek során a&nbsp;romantikus kalandokat kereső ifjú magyar patrióta&nbsp;nemzeti küldetéstudata kialakul és tudományos&nbsp;kutatási programja körvonalazódik.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Tudjuk, nem ő az első magyar utazó a XIX.&nbsp;században, akit szenvedélyes vágy hajtott északra:&nbsp;1817 nyarán két fiatal nemes, Csernovits Arsza&nbsp;és Porubszky János — ez utóbbi Arad vármegye&nbsp;esküdtje — bejárták Kurlandot, Karéliát,&nbsp;Finnországot, majd Észtországon keresztül Szentpétervárra&nbsp;és Moszkvába utaztak, s mintegy másfél&nbsp;évig éltek Oroszországban. A hazatérő Porubszky&nbsp;,,édes maradék atyánkfiairól" mesés híreket&nbsp;hozott: vezető folyóiratunknak elküldte<br>útijegyzeteit, melyekben azt állította, hogy a finnekkel&nbsp;fél óra leforgása alatt szinte tökéletesen&nbsp;meg tudta magát értetni, holott finnül egy szót&nbsp;sem tudott.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Amikor Reguly elindult, semmiben sem különbözött&nbsp;azon kortársaitól, akik külföldi tanulmányútra&nbsp;mentek, hogy a gyakorlatban ismerjék&nbsp;meg a modern polgári társadalmakat. Számukra a&nbsp;nyugati államok: Franciaország, Anglia, a német<br>államok, még inkább a másik kontinens vezetőm&nbsp;állama, Amerika a polgári fejlődés, a polgári demokrácia&nbsp;mintaállamai voltak. Útjaikon azt keresték,&nbsp;ami a magyar viszonyokra alkalmazható,&nbsp;azokat a módszereket, elveket, intézményeket<br>népszerűsítették írásaikban, amelyek a magyar&nbsp;átalakulást elősegítik, meggyorsítják. Az első,&nbsp;példaerejű, nagy hatású útirajzot az erdélyi székely&nbsp;kisnemes, [http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6l%C3%B6ni_Farkas_S%C3%A1ndor Bölöni Farkas Sándor] (1795—1842)&nbsp;adta ki amerikai utazásáról. Az ő hatására a<br>harmincas évek második felében egyre-másra jelennek&nbsp;meg olyan útikönyvek, útinaplók, amelyek&nbsp;a polgári átalakulást sürgetve bírálják a magyar&nbsp;feudális viszonyokat. [http://hu.wikipedia.org/wiki/Pulszky_Ferenc Pulszky Ferenc], [[Szalay László (jogász)|Szalay&nbsp;László]], [http://hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_Bertalan Szemere Bertalan] Európa nyugati feléről,<br>[http://hu.wikipedia.org/wiki/Trefort_%C3%81goston Trefort Ágoston] Oroszországól ad agitatív&nbsp;erejű tudósítást. A negyvenes évek magyar utazói&nbsp;— így többek között [http://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%B3zsef Irinyi József], Szűcs István,&nbsp;[http://hu.wikipedia.org/wiki/Gorove_Istv%C3%A1n Gorove István], [http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th_L%C5%91rinc Tóth Lőrinc] és [http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1sz%C3%A1r_Ferenc Császár Ferenc]&nbsp;— már az ő nyomdokaikon haladnak, kezükben<br>— baedeker módjára — Szemere vagy&nbsp;Hrabovszky Dávid és mások útikönyveivel.&nbsp;Reguly tudósításait nem mérhetjük egyik útleíráshoz&nbsp;sem, legkivált nem a legszínvonalasabb&nbsp;művekhez, így Szemere útinaplójához. Magánlevelek&nbsp;ezek, valóban „panaszos énekek" az út nehézségeiről,&nbsp;az állandó pénzzavarról, melyek&nbsp;részletes, közérdekű beszámolót csak nagy ritkán<br>tartalmaznak. Ez érthető is, hiszen Reguly a nyilvánosságnak&nbsp;szánt megfigyeléseit kezdettől fogva&nbsp;naplójába jegyezte fel, amely feltehetőleg elkallódott&nbsp;az idők folyamán.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly levelezésének egyik sajátossága az,&nbsp;hogy az általa írott szövegek újszerű szemléletet&nbsp;tükröznek: míg ugyanis a közép-európai ember&nbsp;általában'Nyugat-Európa felé, s elvétve, az öszszehasonlítás&nbsp;kedvéért Kelet-Európa felé fordult,&nbsp;addig Regulyt érdeklődése, műveltsége egy olyan&nbsp;irányba vitte, amely a közép-európai ember látókörén&nbsp;hagyományosan kívül esett. Egész működésével&nbsp;egyszerre járult hozzá egy korszerű nemzettudat&nbsp;— ennek részeként a történeti tudat,&nbsp;magyarságtudat — kialakításához és — bármilyen&nbsp;furcsán is hat — a liberalizmus eszméinek&nbsp;népszerűsítéséhez. Azon kevesek közé tartozott,&nbsp;akik észrevették, hogy az északi országok is bizonyos&nbsp;szempontból példaként állíthatók a magyar&nbsp;polgári átalakulásért küzdő hazafiak elé. A&nbsp;finn szabad parasztságról írta: a ,,kuusamoi paraszt&nbsp;a legelső Finnországban, olly tiszta és miveit, olly szabad és bátor egész lényében, hogy&nbsp;öröm ránézni. Sokakat kívánnék közőlönk ide&nbsp;néhány napra, gondolatokra ébrednének az egyoldalúság&nbsp;ellen". Máskor, ha a hazai viszonyokkal&nbsp;összevetette, el volt ragadtatva a lappok műveltségi&nbsp;színvonalától: ,,A lappokról meg kell&nbsp;vallani, hogy 100 között alig van 5, ki olvasni ne<br>tudna." Még a lakott településektől távol élő,&nbsp;rénszarvastenyésztéssel foglalkozó lappok is&nbsp;„vallási dolgokban elég jártasak" és ,,jól olvasnak".&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az ilyen és ehhez hasonló megfigyelései természetszerűleg&nbsp;csak apró, de nem jelentéktelen&nbsp;epizódjai annak a pályának, amelynek minden&nbsp;erőfeszítésével egyetlen nagy kérdésre kívánt&nbsp;„elhatározó végfeleletet" adni; s e nagy kérdés<br>— a finn—magyar nyelvrokonság kérdése —&nbsp;megválaszolására tette fel életét. Nélkülözéseket&nbsp;tűrve, dacolva a természet erőivel, „tapasztalással&nbsp;és tudománnyal" — ahogy ő maga mondja —&nbsp;versenyzett „az agg kor jutalmáért", de az emlékező<br>békés öregség helyett mégis a hosszan tartó&nbsp;betegség és korai halál lett osztályrésze.
 == <center>FÜGGELÉK</center>  ==

@@ 10. sor: / 10. sor: @@
 &nbsp; &nbsp; &nbsp;Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia&nbsp;kézirattárában őrzik Reguly levelezésének legjelentősebb&nbsp;részét, szám szerint közel százhúsz levelét.&nbsp;Leveleit — kevés kivételtől eltekintve —&nbsp;német nyelven írta, fennmaradt levelezésének<br>megközelítőleg a fele a szüleihez írt levelekből&nbsp;áll. Utazásának első évéből mindössze egyetlen&nbsp;levél került e gyűjteménybe, pedig évente általában&nbsp;3—5 levelet szokott küldeni szüleinek.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Egyik leveléből tudjuk, hogy 1839-ben, utazásának&nbsp;kezdetétől az év végéig csupán négy levelet&nbsp;írt és küldött Magyarországra. Ezek közül&nbsp;csak kettőt ismerünk. Az egyiket, melyet szeptember&nbsp;közepén Hamburgban írt — benne utazásának&nbsp;első két hónapjáról számol be —, az Akadémia&nbsp;kézirattárában őrzik. A másik fennmaradt&nbsp;levelet szintén a szüleihez írta, 1839. december&nbsp;28-án kelt Helsingforsban; a zirci cisztercita&nbsp;apátság könyvtárába került még a múlt század<br>második felében, valószínűleg közvetlenül Reguly&nbsp;halála után — ma a róla elnevezett műemlék&nbsp;könyvtárban őrzik egy 1840. január elejéről&nbsp;való keltezetlen levéllel együtt. Reguly születésének&nbsp;közelgő évfordulójára e három levelének&nbsp;közrebocsátásával szeretnénk tisztelegni emléke&nbsp;előtt.<br>
 <center>5.<br></center>
-&nbsp; &nbsp; &nbsp;Bár e levelek történeti-tudományos értéküket&nbsp;tekintve alatta maradnak Regulynak az oroszországi&nbsp;tartózkodása alatt írt s nyomtatásban is&nbsp;többnyire megjelent leveleinek, közlésüket —&nbsp;magyar fordításban — mégis szükségesnek és indokoltnak<br>tartjuk, mert Reguly tudományos pályájának&nbsp;kialakulására talán ezek mutatnak rá a&nbsp;legélesebben. Belőlük világosan végigkísérhető&nbsp;az a belső fejlődési folyamat, melynek során a&nbsp;romantikus kalandokat kereső ifjú magyar patrióta&nbsp;nemzeti küldetéstudata kialakul és tudományos&nbsp;kutatási programja körvonalazódik.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Tudjuk, nem ő az első magyar utazó a XIX.&nbsp;században, akit szenvedélyes vágy hajtott északra:&nbsp;1817 nyarán két fiatal nemes, Csernovits Arsza&nbsp;és Porubszky János — ez utóbbi Arad vármegye&nbsp;esküdtje — bejárták Kurlandot, Karéliát,&nbsp;Finnországot, majd Észtországon keresztül Szentpétervárra&nbsp;és Moszkvába utaztak, s mintegy másfél&nbsp;évig éltek Oroszországban. A hazatérő Porubszky&nbsp;,,édes maradék atyánkfiairól" mesés híreket&nbsp;hozott: vezető folyóiratunknak elküldte<br>útijegyzeteit, melyekben azt állította, hogy a finnekkel&nbsp;fél óra leforgása alatt szinte tökéletesen&nbsp;meg tudta magát értetni, holott finnül egy szót&nbsp;sem tudott.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Amikor Reguly elindult, semmiben sem különbözött&nbsp;azon kortársaitól, akik külföldi tanulmányútra&nbsp;mentek, hogy a gyakorlatban ismerjék&nbsp;meg a modern polgári társadalmakat. Számukra a&nbsp;nyugati államok: Franciaország, Anglia, a német<br>államok, még inkább a másik kontinens vezetőm&nbsp;állama, Amerika a polgári fejlődés, a polgári demokrácia&nbsp;mintaállamai voltak. Útjaikon azt keresték,&nbsp;ami a magyar viszonyokra alkalmazható,&nbsp;azokat a módszereket, elveket, intézményeket<br>népszerűsítették írásaikban, amelyek a magyar&nbsp;átalakulást elősegítik, meggyorsítják. Az első,&nbsp;példaerejű, nagy hatású útirajzot az erdélyi székely&nbsp;kisnemes, [http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6l%C3%B6ni_Farkas_S%C3%A1ndor Bölöni Farkas Sándor] (1795—1842)&nbsp;adta ki amerikai utazásáról. Az ő hatására a<br>harmincas évek második felében egyre-másra jelennek&nbsp;meg olyan útikönyvek, útinaplók, amelyek&nbsp;a polgári átalakulást sürgetve bírálják a magyar&nbsp;feudális viszonyokat. Pulszky Ferenc, Szalay&nbsp;László, Szemere Bertalan Európa nyugati feléről,<br>Trefort Ágoston Oroszországól ad agitatív&nbsp;erejű tudósítást. A negyvenes évek magyar utazói&nbsp;— így többek között Irinyi József, Szűcs István,&nbsp;Gorove István, Tóth Lőrinc és Császár Ferenc&nbsp;— már az ő nyomdokaikon haladnak, kezükben<br>— baedeker módjára — Szemere vagy&nbsp;Hrabovszky Dávid és mások útikönyveivel.&nbsp;Reguly tudósításait nem mérhetjük egyik útleíráshoz&nbsp;sem, legkivált nem a legszínvonalasabb&nbsp;művekhez, így Szemere útinaplójához. Magánlevelek&nbsp;ezek, valóban „panaszos énekek" az út nehézségeiről,&nbsp;az állandó pénzzavarról, melyek&nbsp;részletes, közérdekű beszámolót csak nagy ritkán<br>tartalmaznak. Ez érthető is, hiszen Reguly a nyilvánosságnak&nbsp;szánt megfigyeléseit kezdettől fogva&nbsp;naplójába jegyezte fel, amely feltehetőleg elkallódott&nbsp;az idők folyamán.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly levelezésének egyik sajátossága az,&nbsp;hogy az általa írott szövegek újszerű szemléletet&nbsp;tükröznek: míg ugyanis a közép-európai ember&nbsp;általában'Nyugat-Európa felé, s elvétve, az öszszehasonlítás&nbsp;kedvéért Kelet-Európa felé fordult,&nbsp;addig Regulyt érdeklődése, műveltsége egy olyan&nbsp;irányba vitte, amely a közép-európai ember látókörén&nbsp;hagyományosan kívül esett. Egész működésével&nbsp;egyszerre járult hozzá egy korszerű nemzettudat&nbsp;— ennek részeként a történeti tudat,&nbsp;magyarságtudat — kialakításához és — bármilyen&nbsp;furcsán is hat — a liberalizmus eszméinek&nbsp;népszerűsítéséhez. Azon kevesek közé tartozott,&nbsp;akik észrevették, hogy az északi országok is bizonyos&nbsp;szempontból példaként állíthatók a magyar&nbsp;polgári átalakulásért küzdő hazafiak elé. A&nbsp;finn szabad parasztságról írta: a ,,kuusamoi paraszt&nbsp;a legelső Finnországban, olly tiszta és miveit, olly szabad és bátor egész lényében, hogy&nbsp;öröm ránézni. Sokakat kívánnék közőlönk ide&nbsp;néhány napra, gondolatokra ébrednének az egyoldalúság&nbsp;ellen". Máskor, ha a hazai viszonyokkal&nbsp;összevetette, el volt ragadtatva a lappok műveltségi&nbsp;színvonalától: ,,A lappokról meg kell&nbsp;vallani, hogy 100 között alig van 5, ki olvasni ne<br>tudna." Még a lakott településektől távol élő,&nbsp;rénszarvastenyésztéssel foglalkozó lappok is&nbsp;„vallási dolgokban elég jártasak" és ,,jól olvasnak".&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az ilyen és ehhez hasonló megfigyelései természetszerűleg&nbsp;csak apró, de nem jelentéktelen&nbsp;epizódjai annak a pályának, amelynek minden&nbsp;erőfeszítésével egyetlen nagy kérdésre kívánt&nbsp;„elhatározó végfeleletet" adni; s e nagy kérdés<br>— a finn—magyar nyelvrokonság kérdése —&nbsp;megválaszolására tette fel életét. Nélkülözéseket&nbsp;tűrve, dacolva a természet erőivel, „tapasztalással&nbsp;és tudománnyal" — ahogy ő maga mondja —&nbsp;versenyzett „az agg kor jutalmáért", de az emlékező<br>békés öregség helyett mégis a hosszan tartó&nbsp;betegség és korai halál lett osztályrésze.
+&nbsp; &nbsp; &nbsp;Bár e levelek történeti-tudományos értéküket&nbsp;tekintve alatta maradnak Regulynak az oroszországi&nbsp;tartózkodása alatt írt s nyomtatásban is&nbsp;többnyire megjelent leveleinek, közlésüket —&nbsp;magyar fordításban — mégis szükségesnek és indokoltnak<br>tartjuk, mert Reguly tudományos pályájának&nbsp;kialakulására talán ezek mutatnak rá a&nbsp;legélesebben. Belőlük világosan végigkísérhető&nbsp;az a belső fejlődési folyamat, melynek során a&nbsp;romantikus kalandokat kereső ifjú magyar patrióta&nbsp;nemzeti küldetéstudata kialakul és tudományos&nbsp;kutatási programja körvonalazódik.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Tudjuk, nem ő az első magyar utazó a XIX.&nbsp;században, akit szenvedélyes vágy hajtott északra:&nbsp;1817 nyarán két fiatal nemes, Csernovits Arsza&nbsp;és Porubszky János — ez utóbbi Arad vármegye&nbsp;esküdtje — bejárták Kurlandot, Karéliát,&nbsp;Finnországot, majd Észtországon keresztül Szentpétervárra&nbsp;és Moszkvába utaztak, s mintegy másfél&nbsp;évig éltek Oroszországban. A hazatérő Porubszky&nbsp;,,édes maradék atyánkfiairól" mesés híreket&nbsp;hozott: vezető folyóiratunknak elküldte<br>útijegyzeteit, melyekben azt állította, hogy a finnekkel&nbsp;fél óra leforgása alatt szinte tökéletesen&nbsp;meg tudta magát értetni, holott finnül egy szót&nbsp;sem tudott.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Amikor Reguly elindult, semmiben sem különbözött&nbsp;azon kortársaitól, akik külföldi tanulmányútra&nbsp;mentek, hogy a gyakorlatban ismerjék&nbsp;meg a modern polgári társadalmakat. Számukra a&nbsp;nyugati államok: Franciaország, Anglia, a német<br>államok, még inkább a másik kontinens vezetőm&nbsp;állama, Amerika a polgári fejlődés, a polgári demokrácia&nbsp;mintaállamai voltak. Útjaikon azt keresték,&nbsp;ami a magyar viszonyokra alkalmazható,&nbsp;azokat a módszereket, elveket, intézményeket<br>népszerűsítették írásaikban, amelyek a magyar&nbsp;átalakulást elősegítik, meggyorsítják. Az első,&nbsp;példaerejű, nagy hatású útirajzot az erdélyi székely&nbsp;kisnemes, [http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6l%C3%B6ni_Farkas_S%C3%A1ndor Bölöni Farkas Sándor] (1795—1842)&nbsp;adta ki amerikai utazásáról. Az ő hatására a<br>harmincas évek második felében egyre-másra jelennek&nbsp;meg olyan útikönyvek, útinaplók, amelyek&nbsp;a polgári átalakulást sürgetve bírálják a magyar&nbsp;feudális viszonyokat. [http://hu.wikipedia.org/wiki/Pulszky_Ferenc Pulszky Ferenc], [[Szalay_László_(jogász)|Szalay&nbsp;László]], [http://hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_Bertalan Szemere Bertalan] Európa nyugati feléről,<br>[http://hu.wikipedia.org/wiki/Trefort_%C3%81goston Trefort Ágoston] Oroszországól ad agitatív&nbsp;erejű tudósítást. A negyvenes évek magyar utazói&nbsp;— így többek között [http://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%B3zsef Irinyi József], Szűcs István,&nbsp;[http://hu.wikipedia.org/wiki/Gorove_Istv%C3%A1n Gorove István], [http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th_L%C5%91rinc Tóth Lőrinc] és Császár Ferenc&nbsp;— már az ő nyomdokaikon haladnak, kezükben<br>— baedeker módjára — Szemere vagy&nbsp;Hrabovszky Dávid és mások útikönyveivel.&nbsp;Reguly tudósításait nem mérhetjük egyik útleíráshoz&nbsp;sem, legkivált nem a legszínvonalasabb&nbsp;művekhez, így Szemere útinaplójához. Magánlevelek&nbsp;ezek, valóban „panaszos énekek" az út nehézségeiről,&nbsp;az állandó pénzzavarról, melyek&nbsp;részletes, közérdekű beszámolót csak nagy ritkán<br>tartalmaznak. Ez érthető is, hiszen Reguly a nyilvánosságnak&nbsp;szánt megfigyeléseit kezdettől fogva&nbsp;naplójába jegyezte fel, amely feltehetőleg elkallódott&nbsp;az idők folyamán.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly levelezésének egyik sajátossága az,&nbsp;hogy az általa írott szövegek újszerű szemléletet&nbsp;tükröznek: míg ugyanis a közép-európai ember&nbsp;általában'Nyugat-Európa felé, s elvétve, az öszszehasonlítás&nbsp;kedvéért Kelet-Európa felé fordult,&nbsp;addig Regulyt érdeklődése, műveltsége egy olyan&nbsp;irányba vitte, amely a közép-európai ember látókörén&nbsp;hagyományosan kívül esett. Egész működésével&nbsp;egyszerre járult hozzá egy korszerű nemzettudat&nbsp;— ennek részeként a történeti tudat,&nbsp;magyarságtudat — kialakításához és — bármilyen&nbsp;furcsán is hat — a liberalizmus eszméinek&nbsp;népszerűsítéséhez. Azon kevesek közé tartozott,&nbsp;akik észrevették, hogy az északi országok is bizonyos&nbsp;szempontból példaként állíthatók a magyar&nbsp;polgári átalakulásért küzdő hazafiak elé. A&nbsp;finn szabad parasztságról írta: a ,,kuusamoi paraszt&nbsp;a legelső Finnországban, olly tiszta és miveit, olly szabad és bátor egész lényében, hogy&nbsp;öröm ránézni. Sokakat kívánnék közőlönk ide&nbsp;néhány napra, gondolatokra ébrednének az egyoldalúság&nbsp;ellen". Máskor, ha a hazai viszonyokkal&nbsp;összevetette, el volt ragadtatva a lappok műveltségi&nbsp;színvonalától: ,,A lappokról meg kell&nbsp;vallani, hogy 100 között alig van 5, ki olvasni ne<br>tudna." Még a lakott településektől távol élő,&nbsp;rénszarvastenyésztéssel foglalkozó lappok is&nbsp;„vallási dolgokban elég jártasak" és ,,jól olvasnak".&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az ilyen és ehhez hasonló megfigyelései természetszerűleg&nbsp;csak apró, de nem jelentéktelen&nbsp;epizódjai annak a pályának, amelynek minden&nbsp;erőfeszítésével egyetlen nagy kérdésre kívánt&nbsp;„elhatározó végfeleletet" adni; s e nagy kérdés<br>— a finn—magyar nyelvrokonság kérdése —&nbsp;megválaszolására tette fel életét. Nélkülözéseket&nbsp;tűrve, dacolva a természet erőivel, „tapasztalással&nbsp;és tudománnyal" — ahogy ő maga mondja —&nbsp;versenyzett „az agg kor jutalmáért", de az emlékező<br>békés öregség helyett mégis a hosszan tartó&nbsp;betegség és korai halál lett osztályrésze.
 == <center>FÜGGELÉK</center>  ==

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 <center>'''Hudi József'''</center>
-<br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;1839. július 18-án egy középtermetű, húsz év&nbsp;körüli fiatalember szállt fel a pesti végállomáson&nbsp;a Pozsonyba induló postakocsira. Amint néhány&nbsp;mérföld megtétele után az utasok szóba elegyedtek&nbsp;egymással, a választékosan öltözött fiatalemberről&nbsp;kiderült, hogy frissen végzett jogász, aki&nbsp;szülei jóvoltából európai körutazásra indul.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utazás a szülőknek nem kis anyagi megterhelést&nbsp;jelentett, de úgy vélték, mindenképpen&nbsp;megérdemli szorgalmasan tanuló fiuk, hogy tanulmányai&nbsp;befejeztével kicsit szétnézhessen a világban,&nbsp;s annyi más értelmiségi társához hasonlóan,&nbsp;ismeretekben, tapasztalatokban gyarapodva-gazdagodva kezdhesse meg pályáját.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utolsó önfeledt nyár volt ez tehát a diákember&nbsp;életében, s érthető, hogy szerette volna emlékezetesen&nbsp;és hasznosan eltölteni. Már hosszú hónapok&nbsp;óta készült erre az útra, estéken-éjszakákon&nbsp;át Európa térképe fölé hajolva tervezgette az<br>utazás részleteit. Ügy gondolta, előbb Morva- és&nbsp;Csehországba, aztán a birodalom fővárosába látogat,&nbsp;majd német földön időzik, érinti Bajorország,&nbsp;bejárja Szászország, Poroszország falvait és&nbsp;városait és naplójában örökíti meg benyomásait,&nbsp;élményeit.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Jövőjét illetően határozott elképzelése nem&nbsp;volt: rá is az a sors várt itthon, mint a legtöbb&nbsp;nem nemesi származású értelmiségi ifjúra. Hoszszabbra&nbsp;vagy rövidebbre szabott életét valamely&nbsp;jelentősebb uradalom ügy viselő jeként vagy magánügyvédként&nbsp;éli le, családot alapít, s vidéki&nbsp;magányban, szűk családi-baráti körben tölti napjait.&nbsp;Esetleg — mivel néhány év múlva a nem nemesek&nbsp;előtt is megnyílik a hivatali pálya — vármegyei&nbsp;karrier várhat reá, s ha kimagasló képességekkel,&nbsp;jó kapcsolatokkal rendelkezik, meglett&nbsp;korára a vármegyei politika vezető köreibe emelkedhet,&nbsp;kivételes esetben a felső kormányzatiközigazgatási&nbsp;szervek valamelyikében alkalmazzák&nbsp;jó fizetéssel, a biztos nyugdíj reményében.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Aligha gondolt azonban ezekben az órákban&nbsp;erre a láthatóan gondolataiba merülő fiatalember,&nbsp;kinek zsebéből kikandikáló névkártyáján&nbsp;csupa nagybetűkkel ez állt: „ANTON REGULY".<br>
+<br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;1839. július 18-án egy középtermetű, húsz év&nbsp;körüli fiatalember szállt fel a pesti végállomáson&nbsp;a Pozsonyba induló postakocsira. Amint néhány&nbsp;mérföld megtétele után az utasok szóba elegyedtek&nbsp;egymással, a választékosan öltözött fiatalemberről&nbsp;kiderült, hogy frissen végzett jogász, aki&nbsp;szülei jóvoltából európai körutazásra indul.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utazás a szülőknek nem kis anyagi megterhelést&nbsp;jelentett, de úgy vélték, mindenképpen&nbsp;megérdemli szorgalmasan tanuló fiuk, hogy tanulmányai&nbsp;befejeztével kicsit szétnézhessen a világban,&nbsp;s annyi más értelmiségi társához hasonlóan,&nbsp;ismeretekben, tapasztalatokban gyarapodva-gazdagodva kezdhesse meg pályáját.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utolsó önfeledt nyár volt ez tehát a diákember&nbsp;életében, s érthető, hogy szerette volna emlékezetesen&nbsp;és hasznosan eltölteni. Már hosszú hónapok&nbsp;óta készült erre az útra, estéken-éjszakákon&nbsp;át Európa térképe fölé hajolva tervezgette az<br>utazás részleteit. Ügy gondolta, előbb Morva- és&nbsp;Csehországba, aztán a birodalom fővárosába látogat,&nbsp;majd német földön időzik, érinti Bajorország,&nbsp;bejárja Szászország, Poroszország falvait és&nbsp;városait és naplójában örökíti meg benyomásait,&nbsp;élményeit.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Jövőjét illetően határozott elképzelése nem&nbsp;volt: rá is az a sors várt itthon, mint a legtöbb&nbsp;nem nemesi származású értelmiségi ifjúra. Hoszszabbra&nbsp;vagy rövidebbre szabott életét valamely&nbsp;jelentősebb uradalom ügyviselőjeként vagy magánügyvédként&nbsp;éli le, családot alapít, s vidéki&nbsp;magányban, szűk családi-baráti körben tölti napjait.&nbsp;Esetleg — mivel néhány év múlva a nem nemesek&nbsp;előtt is megnyílik a hivatali pálya — vármegyei&nbsp;karrier várhat reá, s ha kimagasló képességekkel,&nbsp;jó kapcsolatokkal rendelkezik, meglett&nbsp;korára a vármegyei politika vezető köreibe emelkedhet,&nbsp;kivételes esetben a felső kormányzatiközigazgatási&nbsp;szervek valamelyikében alkalmazzák&nbsp;jó fizetéssel, a biztos nyugdíj reményében.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Aligha gondolt azonban ezekben az órákban&nbsp;erre a láthatóan gondolataiba merülő fiatalember,&nbsp;kinek zsebéből kikandikáló névkártyáján&nbsp;csupa nagybetűkkel ez állt: „[[Reguly_Antal|ANTON REGULY]]".<br>
 <center>1.</center>
-<br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;A családot, mely aggódva útjára bocsátotta,&nbsp;alig ismerjük. Édesapja, Reguly István a zirci&nbsp;apátság ügyvédje és számvevője volt: már az&nbsp;1810-es évek elején az apátság szolgálatában állott.&nbsp;A pápai iparoscsaládból származott Reguly<br>számára társadalmi emelkedést jelentett Etl Alojziával&nbsp;kötött sikeres házassága, mert ennek révén&nbsp;előkelő köznemesi családokkal került rokonságba.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A házasság termékenynek bizonyult: első&nbsp;gyermekük, Klementina még a kisgyermekkort&nbsp;sem érte meg, halála után rövidesen megszületik&nbsp;Julianna lányuk, akit 1841-ben, huszonhat éves&nbsp;korában Korizmics László, a Magyar Gazdasági<br>Egyesület vezetőségi tagja, neves gazdasági szakember&nbsp;és író, a Gazdasági Lapok egyik későbbi&nbsp;szerkesztője és az MTA tiszteletbeli tagja vezet&nbsp;oltárhoz. Reguly Antal 1819. július 11-én születik&nbsp;Zircen, ő a család harmadik gyermeke. Keresztnevét&nbsp;Dréta Antal zirci apáttól kapja. Hároméves,&nbsp;amikor Etl Alojzia ikrekkel ajándékozza&nbsp;meg férjét: Krisztinával és Karolinával. A keresztapaságot&nbsp;a fiatal Modrovich Ignác — később&nbsp;a Madarász testvérek barátja és a Fejér megyei&nbsp;liberálisok ismert alakja — és felesége, Rumpler&nbsp;Julianna vállalja. Az ikrek közül egyik sem éri&nbsp;meg a felnőttkort: Karolina röviddel megszületése&nbsp;után, Krisztina kisgyermekkorában hal meg.&nbsp;Rajtuk kívül még egy húgáról, Bertáról tudunk,<br>aki túléli bátyját.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A Reguly gyermekek abban az időben nőnek&nbsp;fel, amikor Zirc lendületes fejlődésnek indul.&nbsp;1814-ben a zirci cisztercita apátság — hosszú jogi&nbsp;küzdelmek után — függetlenedik a poroszországi&nbsp;— henrichaui — anyaapátságtól és a rend magyarországi&nbsp;központjává válik.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A közel kétezer lelket számláló település már&nbsp;1780-ban megkapta a vásártartási engedélyt, az&nbsp;apátok a gazdasági-pénzügyi viszonyok rendezésével&nbsp;párhuzamosan hatalmas építkezésekbe&nbsp;kezdtek, támogatták a népoktatást, a nemzeti kultúra&nbsp;ügyét, a rendi nevelést megreformálták.&nbsp;1826-ban Regulyék közeli rokona, Villax Ferdinánd&nbsp;(1784—1857) került az apáti székbe, aki hathatósan&nbsp;közreműködött abban, hogy a jó képességű&nbsp;fiút a legjobb iskolákban taníttathassa a&nbsp;család, s amikor tudomást szerzett arról, hogy a&nbsp;fiatal jogász németországi utazásra készül, nemcsak&nbsp;jó tanácsokkal látta el — tehette, hiszen a&nbsp;noviciátus idején maga is bejárta Poroszországot&nbsp;—, hanem elégséges zsebpénzzel is.<br>
+<br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;A családot, mely aggódva útjára bocsátotta,&nbsp;alig ismerjük. Édesapja, Reguly István a zirci&nbsp;apátság ügyvédje és számvevője volt: már az&nbsp;1810-es évek elején az apátság szolgálatában állott.&nbsp;A pápai iparoscsaládból származott Reguly<br>számára társadalmi emelkedést jelentett Etl Alojziával&nbsp;kötött sikeres házassága, mert ennek révén&nbsp;előkelő köznemesi családokkal került rokonságba.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A házasság termékenynek bizonyult: első&nbsp;gyermekük, Klementina még a kisgyermekkort&nbsp;sem érte meg, halála után rövidesen megszületik&nbsp;Julianna lányuk, akit 1841-ben, huszonhat éves&nbsp;korában [http://hu.wikipedia.org/wiki/Korizmics_L%C3%A1szl%C3%B3 Korizmics László], a Magyar Gazdasági<br>Egyesület vezetőségi tagja, neves gazdasági szakember&nbsp;és író, a Gazdasági Lapok egyik későbbi&nbsp;szerkesztője és az MTA tiszteletbeli tagja vezet&nbsp;oltárhoz. [[Reguly_Antal|Reguly Antal]] 1819. július 11-én születik&nbsp;Zircen, ő a család harmadik gyermeke. Keresztnevét&nbsp;[[Dréta_(János)_Antal|Dréta Antal]] zirci apáttól kapja. Hároméves,&nbsp;amikor Etl Alojzia ikrekkel ajándékozza&nbsp;meg férjét: Krisztinával és Karolinával. A keresztapaságot&nbsp;a fiatal Modrovich Ignác — később&nbsp;a Madarász testvérek barátja és a Fejér megyei&nbsp;liberálisok ismert alakja — és felesége, Rumpler&nbsp;Julianna vállalja. Az ikrek közül egyik sem éri&nbsp;meg a felnőttkort: Karolina röviddel megszületése&nbsp;után, Krisztina kisgyermekkorában hal meg.&nbsp;Rajtuk kívül még egy húgáról, Bertáról tudunk,<br>aki túléli bátyját.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A Reguly gyermekek abban az időben nőnek&nbsp;fel, amikor Zirc lendületes fejlődésnek indul.&nbsp;1814-ben a zirci cisztercita apátság — hosszú jogi&nbsp;küzdelmek után — függetlenedik a poroszországi&nbsp;— henrichaui — anyaapátságtól és a rend magyarországi&nbsp;központjává válik.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A közel kétezer lelket számláló település már&nbsp;1780-ban megkapta a vásártartási engedélyt, az&nbsp;apátok a gazdasági-pénzügyi viszonyok rendezésével&nbsp;párhuzamosan hatalmas építkezésekbe&nbsp;kezdtek, támogatták a népoktatást, a nemzeti kultúra&nbsp;ügyét, a rendi nevelést megreformálták.&nbsp;1826-ban Regulyék közeli rokona, [[Villax_Ferdinánd|Villax Ferdinánd]]&nbsp;(1784—1857) került az apáti székbe, aki hathatósan&nbsp;közreműködött abban, hogy a jó képességű&nbsp;fiút a legjobb iskolákban taníttathassa a&nbsp;család, s amikor tudomást szerzett arról, hogy a&nbsp;fiatal jogász németországi utazásra készül, nemcsak&nbsp;jó tanácsokkal látta el — tehette, hiszen a&nbsp;noviciátus idején maga is bejárta Poroszországot&nbsp;—, hanem elégséges zsebpénzzel is.<br>
 <center>2.<br></center>
-&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly nagyjából az előzetes tervnek megfelelően&nbsp;kezdte meg utazását. Július második felében&nbsp;a Pozsony—Bécs—Prága, augusztus elején a Prága—Drezda, második felében a Lipcse—Berlin útvonalon&nbsp;haladt. Az út nagy részét postakocsin&nbsp;tette meg, de Szászországban igénybe vette a&nbsp;gőzhajót, sőt a vonatot is. így aztán aligha csodálkozhatunk<br>azon, hogy a pénztárcája hamar kiapadt,&nbsp;s már szeptember elején úgy érezhette,&nbsp;hogy — komolyabb segítség nélkül — útját képtelen&nbsp;folytatni. Pomerániai útjának végén már&nbsp;valóban döntenie kellett: visszafordul még mielőtt&nbsp;késő lesz, vagy pedig erkölcsi kockázatot&nbsp;vállalva még egy nagyobb, közel másfél hónapos,&nbsp;meglehetősen költséges kirándulásra szánja el<br>magát. Romantikus alkatából következett, hogy a&nbsp;második lehetőséget választotta, és szeptember&nbsp;20-án Hamburgban nem a lauenburgi gőzösre&nbsp;szállt, hanem továbbutazott észak felé, hogy néhány&nbsp;hetet előbb Svédországban, majd az orosz&nbsp;fővárosban töltsön. Azt remélte, hogy a vakmerően&nbsp;— s talán felelőtlenül — kikövetelt szülői&nbsp;segítség rövidesen megérkezik, s november elejére&nbsp;újra Hamburgban lehet, onnan pedig még a&nbsp;tél beállta előtt visszatérhet Magyarországra. Tévedett.<br>A stockholmi út végre határozott mederbe&nbsp;terelte eladdig szertelen érdeklődését, svéd és&nbsp;finnországi tartózkodása idején pedig egy életre&nbsp;elkötelezte magát egy páratlan méretű és értékű&nbsp;tudományos vállalkozás mellett.&nbsp;Utazásai sem eddig, sem ezután nem jelentettek&nbsp;számára nyelvi nehézséget: anyanyelve német&nbsp;volt, magyarul már kiskorában jól megtanult,&nbsp;a latint felsőbb iskolákban sajátította el. A&nbsp;német nyelvvel aztán könnyen boldogult az északi&nbsp;országokban is, hiszen a művelt társadalmi rétegek&nbsp;tagjai szinte kivétel nélkül minden országban&nbsp;értettek és beszéltek németül, az orosz tudományos<br>élet elitje pedig jelentős részben német&nbsp;származású tudósokból állott.<br>
+&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly nagyjából az előzetes tervnek megfelelően&nbsp;kezdte meg utazását. Július második felében&nbsp;a Pozsony—Bécs—Prága, augusztus elején a Prága—Drezda, második felében a Lipcse—Berlin útvonalon&nbsp;haladt. Az út nagy részét postakocsin&nbsp;tette meg, de Szászországban igénybe vette a&nbsp;gőzhajót, sőt a vonatot is. így aztán aligha csodálkozhatunk<br>azon, hogy a pénztárcája hamar kiapadt,&nbsp;s már szeptember elején úgy érezhette,&nbsp;hogy — komolyabb segítség nélkül — útját képtelen&nbsp;folytatni. Pomerániai útjának végén már&nbsp;valóban döntenie kellett: visszafordul még mielőtt&nbsp;késő lesz, vagy pedig erkölcsi kockázatot&nbsp;vállalva még egy nagyobb, közel másfél hónapos,&nbsp;meglehetősen költséges kirándulásra szánja el<br>magát. Romantikus alkatából következett, hogy a&nbsp;második lehetőséget választotta, és szeptember&nbsp;20-án Hamburgban nem a lauenburgi gőzösre&nbsp;szállt, hanem továbbutazott észak felé, hogy néhány&nbsp;hetet előbb Svédországban, majd az orosz&nbsp;fővárosban töltsön. Azt remélte, hogy a vakmerően&nbsp;— s talán felelőtlenül — kikövetelt szülői&nbsp;segítség rövidesen megérkezik, s november elejére&nbsp;újra Hamburgban lehet, onnan pedig még a&nbsp;tél beállta előtt visszatérhet Magyarországra. Tévedett.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A stockholmi út végre határozott mederbe&nbsp;terelte eladdig szertelen érdeklődését, svéd és&nbsp;finnországi tartózkodása idején pedig egy életre&nbsp;elkötelezte magát egy páratlan méretű és értékű&nbsp;tudományos vállalkozás mellett.&nbsp;Utazásai sem eddig, sem ezután nem jelentettek&nbsp;számára nyelvi nehézséget: anyanyelve német&nbsp;volt, magyarul már kiskorában jól megtanult,&nbsp;a latint felsőbb iskolákban sajátította el. A&nbsp;német nyelvvel aztán könnyen boldogult az északi&nbsp;országokban is, hiszen a művelt társadalmi rétegek&nbsp;tagjai szinte kivétel nélkül minden országban&nbsp;értettek és beszéltek németül, az orosz tudományos<br>élet elitje pedig jelentős részben német&nbsp;származású tudósokból állott.<br>
 <center>3.<br></center>
 &nbsp; &nbsp; &nbsp;Svédországba egy fiatal és előkelő svéd birtokos,&nbsp;bizonyos Barer meghívására érkezett meg. A&nbsp;finn—magyar nyelv rokonság kérdése utáni érdeklődését&nbsp;a svéd királyi akadémia könyvtárosa,&nbsp;a ,.született finn" Arvidson kelti fel. Arvidsonnak&nbsp;köszönhette, hogy élete új fordulatot vett.&nbsp;Míg az újabb pénzsegély megérkezését várja, naponta&nbsp;be-bejár a stockholmi könyvtárba, s hogy&nbsp;az időt elüsse, behatóan foglalkozni kezd a két&nbsp;nyelv és két nép történetével. Elhatározza, hogy&nbsp;alaposan megtanul finnül, majd svédül, s kirándulását&nbsp;egyszemélyes tudományos expedícióvá&nbsp;változtatja. Rövid svédországi tartózkodás után&nbsp;Helsinkibe utazik s hozzálát nagyszabású terve&nbsp;megvalósításához: előbb a szükséges elméleti ismereteket&nbsp;szerzi meg az egyetemen, aztán a gyakorlati&nbsp;ismereteket — de már nem a tartományi&nbsp;székhelyen, hanem vidéken, a finn és lapp parasztok,&nbsp;pásztorok között. Élményeiről később&nbsp;részletesen beszámol. Ekkor már úgy képzeli,&nbsp;hogy kutatásait, nyelvészeti-néprajzi gyűjtőútját&nbsp;orosz földön folytatja, megtanulja a finn nyelveket,&nbsp;valamint a könnyebb tájékozódás végett az&nbsp;oroszt, felkeresi a magyarok legközelebbi rokonait,&nbsp;tanulmányozza életmódjukat, hagyományaikat,&nbsp;szokásaikat, kultúrájukat, s hazafelé tartva a&nbsp;moldvai és erdélyi magyarok körében is gyűjt,&nbsp;hogy az összehasonlító nyelvészeti-néprajzi-antropológiai&nbsp;vizsgálathoz bőséges anyag álljon rendelkezésére.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Szülei kétségbeesve vették tudomásul, hogy&nbsp;meggondolatlan fiuk anyagi fedezet nélkül vállalkozott&nbsp;olyan hatalmas feladatra, amellyel egy&nbsp;tudományos intézet is csak roppant erőfeszítések&nbsp;árán birkózhatott volna meg. Reguly maga is<br>szélsőségek között ingadozik: szeretne szépen öltözni,&nbsp;elegánsan élni, előkelő társaságokban forgolódni,&nbsp;mégis arra kényszerül, hogy ezekről az&nbsp;igényekről fokozatosan lemondjon, s hozzászokjon&nbsp;a nélkülözésekhez, az emberfeletti fizikai,<br>pszichológiai és szellemi megterhelésekhez. Az&nbsp;éhség már lappföldi utazásától kezdve hűséges&nbsp;társául szegődik. Rangjához, zseni öntudatához,&nbsp;hiúságához méltó külsőségek és szegénység —&nbsp;nehéz feladvány egy fiatalembernek. &nbsp;Mennyire&nbsp;sértheti büszkeségét, hogy baráti kölcsönökhöz&nbsp;kell folyamodnia! Minden módot felhasznál, hogy&nbsp;pénzhez jusson. 1839 szeptemberében már arra&nbsp;gondol, hogy úti levelének magyarországi publikálásával&nbsp;hívja fel magára a tudományos közélet&nbsp;figyelmét. Első kísérlete sikertelen, mert az Athenaeum&nbsp;szerkesztői ekkor még nem közlik levelét.&nbsp;Valószínűleg azért, mert nem tartják elég színvonalasnak,&nbsp;vagy pedig azért, mert nem tartják elég&nbsp;közérdekűnek. Egy hónappal később Villax apátnak&nbsp;számol be útjáról és kér segítséget tőle.<br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;Anyagi helyzete már pétervári tartózkodása&nbsp;idején teljesen kilátástalanná válik. Találóan jellemzi&nbsp;Teleki József: a ,,haza térés szint olly erkölcsi&nbsp;lehetetlenséggé vált, a milly anyagi lehetetlenség&nbsp;volt az Uráli út". 1840-ben egykori&nbsp;győri akadémiai professzorát, Maár Bonifácot&nbsp;keresi meg több levélben is, hogy segítségét és&nbsp;közbenjárását kérje. Maár az Akadémia február&nbsp;8-i ülésén a hozzá írt levelek alapján beszámol&nbsp;Reguly németországi, dániai és skandináviai útjáról,&nbsp;s javasolja, hogy a Magyar Tudós Társaság&nbsp;támogassa a hazafi tudományos vállalkozását. Az&nbsp;ülésen úgy határoznak, hogyha ,,a szép készületü&nbsp;és iparkodású fiatal hazafi" a Társaság megbízását&nbsp;elfogadja, akkor minden további nélkül támogatni&nbsp;fogják. A támogatás kicsit későn jött: a hazai&nbsp;tudományos közvélemény csak akkor vett tudomást&nbsp;Regulyról, amikor az utazó már nemzetközi&nbsp;hírnevet szerzett magának: a finn Akadémia&nbsp;tagjai közé választotta, s a svéd lapok szinte dicshimnuszokat<br>zengtek finnországi utazásairól. A&nbsp;késedelem érthető, hiszen az Akadémia pénztára&nbsp;alig-alig gyarapodott, s még egy-két évnek el&nbsp;kellett telnie ahhoz, hogy a kutatók útjait teljes&nbsp;egészében fedezni tudják."<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A szélesebb magyar közvélemény még később&nbsp;értesült Reguly utazásairól. Először az Athenaeum&nbsp;tájékoztatta olvasóit Reguly északi útjáról:&nbsp;a szerkesztők a finnországi Wasaban 1840.&nbsp;október 6-án kelt, s egyik barátjához írott levelét&nbsp;közölték, melyben lappföldi élményeiről számolt&nbsp;be. Szüleihez írt leveleit csak 1842-től&nbsp;kezdve hozták nyilvánosságra: 1841-től ugyanis,&nbsp;miután Reguly június 26-án átvette az akadémiai&nbsp;megbízólevelet és a segélyt, a szüleihez küldött&nbsp;leveleinek hangneme is megváltozott: nem ,,lamentabile&nbsp;carmenek", panaszos énekek, kesergő&nbsp;„költemények" többé — mint ő nevezi egy helyütt&nbsp;l,! —, hanem valóban a szélesebb nyilvánosságnak&nbsp;szánt élménybeszámolók pétervári életéről,<br>tapasztalatairól, majd nyugat-szibériai útjáról.<br>

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 <center>'''Hudi József'''</center>
-<br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;1839. július 18-án egy középtermetű, húsz év&nbsp;körüli fiatalember szállt fel a pesti végállomáson&nbsp;a Pozsonyba induló postakocsira. Amint néhány&nbsp;mérföld megtétele után az utasok szóba elegyedtek&nbsp;egymással, a választékosan öltözött fiatalemberről&nbsp;kiderült, hogy frissen végzett jogász, aki&nbsp;szülei jóvoltából európai körutazásra indul.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utazás a szülőknek nem kis anyagi megterhelést&nbsp;jelentett, de úgy vélték, mindenképpen&nbsp;megérdemli szorgalmasan tanuló fiuk, hogy tanulmányai&nbsp;befejeztével kicsit szétnézhessen a világban,&nbsp;s annyi más értelmiségi társához hasonlóan,<br>ismeretekben, tapasztalatokban gyarapodva-gazdagodva kezdhesse meg pályáját.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utolsó önfeledt nyár volt ez tehát a diákember&nbsp;életében, s érthető, hogy szerette volna emlékezetesen&nbsp;és hasznosan eltölteni. Már hosszú hónapok&nbsp;óta készült erre az útra, estéken-éjszakákon&nbsp;át Európa térképe fölé hajolva tervezgette az<br>utazás részleteit. Ügy gondolta, előbb Morva- és&nbsp;Csehországba, aztán a birodalom fővárosába látogat,&nbsp;majd német földön időzik, érinti Bajorország,&nbsp;bejárja Szászország, Poroszország falvait és&nbsp;városait és naplójában örökíti meg benyomásait,&nbsp;élményeit.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Jövőjét illetően határozott elképzelése nem&nbsp;volt: rá is az a sors várt itthon, mint a legtöbb&nbsp;nem nemesi származású értelmiségi ifjúra. Hoszszabbra&nbsp;vagy rövidebbre szabott életét valamely&nbsp;jelentősebb uradalom ügy viselő jeként vagy magánügyvédként&nbsp;éli le, családot alapít, s vidéki&nbsp;magányban, szűk családi-baráti körben tölti napjait.&nbsp;Esetleg — mivel néhány év múlva a nem nemesek&nbsp;előtt is megnyílik a hivatali pálya — vármegyei&nbsp;karrier várhat reá, s ha kimagasló képességekkel,&nbsp;jó kapcsolatokkal rendelkezik, meglett&nbsp;korára a vármegyei politika vezető köreibe emelkedhet,&nbsp;kivételes esetben a felső kormányzatiközigazgatási&nbsp;szervek valamelyikében alkalmazzák&nbsp;jó fizetéssel, a biztos nyugdíj reményében.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Aligha gondolt azonban ezekben az órákban&nbsp;erre a láthatóan gondolataiba merülő fiatalember,&nbsp;kinek zsebéből kikandikáló névkártyáján&nbsp;csupa nagybetűkkel ez állt: „ANTON REGULY".<br>
+<br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;1839. július 18-án egy középtermetű, húsz év&nbsp;körüli fiatalember szállt fel a pesti végállomáson&nbsp;a Pozsonyba induló postakocsira. Amint néhány&nbsp;mérföld megtétele után az utasok szóba elegyedtek&nbsp;egymással, a választékosan öltözött fiatalemberről&nbsp;kiderült, hogy frissen végzett jogász, aki&nbsp;szülei jóvoltából európai körutazásra indul.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utazás a szülőknek nem kis anyagi megterhelést&nbsp;jelentett, de úgy vélték, mindenképpen&nbsp;megérdemli szorgalmasan tanuló fiuk, hogy tanulmányai&nbsp;befejeztével kicsit szétnézhessen a világban,&nbsp;s annyi más értelmiségi társához hasonlóan,&nbsp;ismeretekben, tapasztalatokban gyarapodva-gazdagodva kezdhesse meg pályáját.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az utolsó önfeledt nyár volt ez tehát a diákember&nbsp;életében, s érthető, hogy szerette volna emlékezetesen&nbsp;és hasznosan eltölteni. Már hosszú hónapok&nbsp;óta készült erre az útra, estéken-éjszakákon&nbsp;át Európa térképe fölé hajolva tervezgette az<br>utazás részleteit. Ügy gondolta, előbb Morva- és&nbsp;Csehországba, aztán a birodalom fővárosába látogat,&nbsp;majd német földön időzik, érinti Bajorország,&nbsp;bejárja Szászország, Poroszország falvait és&nbsp;városait és naplójában örökíti meg benyomásait,&nbsp;élményeit.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Jövőjét illetően határozott elképzelése nem&nbsp;volt: rá is az a sors várt itthon, mint a legtöbb&nbsp;nem nemesi származású értelmiségi ifjúra. Hoszszabbra&nbsp;vagy rövidebbre szabott életét valamely&nbsp;jelentősebb uradalom ügy viselő jeként vagy magánügyvédként&nbsp;éli le, családot alapít, s vidéki&nbsp;magányban, szűk családi-baráti körben tölti napjait.&nbsp;Esetleg — mivel néhány év múlva a nem nemesek&nbsp;előtt is megnyílik a hivatali pálya — vármegyei&nbsp;karrier várhat reá, s ha kimagasló képességekkel,&nbsp;jó kapcsolatokkal rendelkezik, meglett&nbsp;korára a vármegyei politika vezető köreibe emelkedhet,&nbsp;kivételes esetben a felső kormányzatiközigazgatási&nbsp;szervek valamelyikében alkalmazzák&nbsp;jó fizetéssel, a biztos nyugdíj reményében.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Aligha gondolt azonban ezekben az órákban&nbsp;erre a láthatóan gondolataiba merülő fiatalember,&nbsp;kinek zsebéből kikandikáló névkártyáján&nbsp;csupa nagybetűkkel ez állt: „ANTON REGULY".<br>
 <center>1.</center>
 <br> &nbsp; &nbsp; &nbsp;A családot, mely aggódva útjára bocsátotta,&nbsp;alig ismerjük. Édesapja, Reguly István a zirci&nbsp;apátság ügyvédje és számvevője volt: már az&nbsp;1810-es évek elején az apátság szolgálatában állott.&nbsp;A pápai iparoscsaládból származott Reguly<br>számára társadalmi emelkedést jelentett Etl Alojziával&nbsp;kötött sikeres házassága, mert ennek révén&nbsp;előkelő köznemesi családokkal került rokonságba.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A házasság termékenynek bizonyult: első&nbsp;gyermekük, Klementina még a kisgyermekkort&nbsp;sem érte meg, halála után rövidesen megszületik&nbsp;Julianna lányuk, akit 1841-ben, huszonhat éves&nbsp;korában Korizmics László, a Magyar Gazdasági<br>Egyesület vezetőségi tagja, neves gazdasági szakember&nbsp;és író, a Gazdasági Lapok egyik későbbi&nbsp;szerkesztője és az MTA tiszteletbeli tagja vezet&nbsp;oltárhoz. Reguly Antal 1819. július 11-én születik&nbsp;Zircen, ő a család harmadik gyermeke. Keresztnevét&nbsp;Dréta Antal zirci apáttól kapja. Hároméves,&nbsp;amikor Etl Alojzia ikrekkel ajándékozza&nbsp;meg férjét: Krisztinával és Karolinával. A keresztapaságot&nbsp;a fiatal Modrovich Ignác — később&nbsp;a Madarász testvérek barátja és a Fejér megyei&nbsp;liberálisok ismert alakja — és felesége, Rumpler&nbsp;Julianna vállalja. Az ikrek közül egyik sem éri&nbsp;meg a felnőttkort: Karolina röviddel megszületése&nbsp;után, Krisztina kisgyermekkorában hal meg.&nbsp;Rajtuk kívül még egy húgáról, Bertáról tudunk,<br>aki túléli bátyját.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A Reguly gyermekek abban az időben nőnek&nbsp;fel, amikor Zirc lendületes fejlődésnek indul.&nbsp;1814-ben a zirci cisztercita apátság — hosszú jogi&nbsp;küzdelmek után — függetlenedik a poroszországi&nbsp;— henrichaui — anyaapátságtól és a rend magyarországi&nbsp;központjává válik.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A közel kétezer lelket számláló település már&nbsp;1780-ban megkapta a vásártartási engedélyt, az&nbsp;apátok a gazdasági-pénzügyi viszonyok rendezésével&nbsp;párhuzamosan hatalmas építkezésekbe&nbsp;kezdtek, támogatták a népoktatást, a nemzeti kultúra&nbsp;ügyét, a rendi nevelést megreformálták.&nbsp;1826-ban Regulyék közeli rokona, Villax Ferdinánd&nbsp;(1784—1857) került az apáti székbe, aki hathatósan&nbsp;közreműködött abban, hogy a jó képességű&nbsp;fiút a legjobb iskolákban taníttathassa a&nbsp;család, s amikor tudomást szerzett arról, hogy a&nbsp;fiatal jogász németországi utazásra készül, nemcsak&nbsp;jó tanácsokkal látta el — tehette, hiszen a&nbsp;noviciátus idején maga is bejárta Poroszországot&nbsp;—, hanem elégséges zsebpénzzel is.<br>