Uj falusi szél - Laptörténet

Pszollas, 2013. december 4., 18:56-n

2013-12-04T18:56:50Z

Fdanko, 2011. május 21., 07:15-n

2011-05-21T07:15:20Z

Fdanko: Levédte a(z) Uj falusi szél lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

2011-02-08T17:14:46Z

Levédte a(z) Uj falusi szél lapot ([edit=sysop] (határozatlan) [move=sysop] (határozatlan))

Fdanko, 2011. február 8., 17:11-n

2011-02-08T17:11:45Z

Fdanko: /* Kijárat Bejárat */

2011-02-08T17:03:18Z

‎Kijárat Bejárat

Fdanko, 2011. február 8., 15:22-n

2011-02-08T15:22:48Z

Fdanko, 2011. február 8., 15:18-n

2011-02-08T15:18:40Z

Fdanko, 2011. február 8., 15:10-n

2011-02-08T15:10:08Z

Fdanko, 2011. február 8., 15:09-n

2011-02-08T15:09:28Z

Fdanko, 2011. február 8., 15:05-n

2011-02-08T15:05:50Z

←Régebbi változat		A lap 2013. december 4., 18:56-kori változata
1. sor:		1. sor:
		+	{{Könyv
		+	\|szerző=Váth János
		+	\|cím=Arabeszkek
		+	\|kép=Vath arab 0001.jpg
		+	\|lelőhely=Balatonalmádi
		+	\|év=
		+	\|kiadó=
		+	\|nyomda=
		+	}}
	== Választás ==		== Választás ==

←Régebbi változat		A lap 2011. május 21., 07:15-kori változata
592. sor:		592. sor:

	Megjelent az [[Arabeszkek\|Arabeszkek]] c. kötetben.		Megjelent az [[Arabeszkek\|Arabeszkek]] c. kötetben.
		+	----
		+	<center>'''[[Hét mozaik\|Előzmény]]         [[Arabeszkek\|Tartalomjegyzék]]'''</center>
		+	----

	[[Category:Váth_János_művei]]		[[Category:Váth_János_művei]]

@@ 549. sor: / 549. sor: @@
 ''Főnök:'' Nézze, még most indul a vonatja.
-== A keresztfáig ==
+== A keresztfáig  ==
-Addig a séta szabad délutánokon. A négysoros akáccal szegett csapáson ki az országutig. Téli sétán csak a gondolat az ember társa, meg a szél. Az foglalkoztatja. Ez sietésre nógatja. Az utban elgördül valami göröngyféle . . . Kis pacsirta. A téli gondolat megakad. Uj kell abban, akiben minden gondolatot ébreszt. A lépés meglassul: kimélet a didergő állat iránt. Kizavartuk a fatövéből, mely a szél ellen oltalmazta. Haladunk . . . gondolkozunk, érzünk és toll alá kívánkozik a fájó érzés, vagy derüs gondolat. Nagynéha egy-egy vándor tart a pusztának. Sietve. A nyakát hiányos ruhájába huzza. A kezét eldugja. A vándorbotot hóna alá szorítja. A puszta még puszta. Szabadabb, emberibb az élet a szilaj cselédség között. Régi szél fuja. Éjjeli szállás is akad. Aztán se csendőr, se biró ... Az istálló fütött. Melegíti a sok jószág. Csak ugy tódolog benne a pára, a lámpafénynél. Tejfehéim Szalma, széna kész takaró. Kenyérfaladék is kerül... Máskor a pusztából siet ki a kereszt felé az utas. Még védett helyen akar. lenni urangyalára. Ránézel. Semmi másért, csak jól esik, hogy élőt látsz. Ez drótos tót. Köszönt; félve nyul sapkája után. Hallani m-m hallasz semmit. Elkapja a szél, mert alázatos, halkszavu a köszöntése. Megszólítod&nbsp;: — Hová bratye&nbsp;? Nem érti. Megáll. Átvágsz hozzá a dülőut tulsó felére. Ujra tudakozódok Megmondja be-csülettel&nbsp;: Enyingre, uram. Milyen megyéből származik&nbsp;? Nyitrábul, uram. Vallását nem kérdezed. Itt a feszület a keresztuton. Megelőz a kalapemelésben. Volt-e haza karácsonyra? — Nem uram, már én magyar vagyom; itt lakom Enyingen. Látja kalapemelésedről, hogy katholikus vagy és eldicsértessékel tőled a keresztfánál. A múzsa csókol, a kapa izzaszt. — Sokan a múzsát müvelik, mégis izzadnak. Legszebb diadaljelvény az olajfaág. Eszmékért elvérzeni, egy életet rááldozni dicsőség.
+Addig a séta szabad délutánokon. A négysoros akáccal szegett csapáson ki az országutig. Téli sétán csak a gondolat az ember társa, meg a szél. Az foglalkoztatja. Ez sietésre nógatja.
 = Lábjegyzet  =

@@ 439. sor: / 439. sor: @@
 == Kijárat Bejárat  ==
-(A vonat fütytyentett. Megy. Vidéki utas sietve rohan az állomásra, hogy jegyet váltson. A pénztárnál egy lélek sincs. Az ablakon nagy szögletes betűkkel: Zárva. Megszeppen a jó atyafi.) — Lekésem. (Mormolja. Rohan a pénztárhoz a korlát kijárata felé.) (A sarokban 3—4 vasuti viccel. Nagyokat nevetnek.) (Meglátja az egyik — nyilván a portás — a kijárat felé igyekvőt, hogy a pénztár előtt áll.) Portás: Kérem tessék visszamenni. Utas: De kérem, lekések. Portás: Kérem, tessék a Bejáraton a pénztárhoz menni. Utas: Kérem, zárva .. . (Kopogtat a pénztár márványkockáján ezüst öt koronással.) Portás: Tessék, ki van irva: Bejárat. (A vonat tolatás közben ujra füttyent.) (A portás megfogja az utas karját; a kijárat felé vonja.) Utas (ránt rajt): Kérem... (Remegve kopogtat.) Portás: Tessék, ha mondom, a Bejáraton bejönni&nbsp;! Utas: Érts meg, lekésem . . . Portás (a kijárat felől áll): Följelentem a főnökségnél, nem tartja meg az üzletszabályokat! (Füttyent a vonat. Robog a vidéki hazája felé.) Utas: Lekések a vonatról. Már megy! (Rohan a bejáraton ki.) Portás (kabátom ragadja)&nbsp;: Merre megy az ur? Itt a kijárat! Utas (rohanva húzza a portást): Lekésem . . . Engedjen, lekésem. (Szabadulni akar. Ránt a karján, felüti a portás állát. Véletlen.) Portás: Mit? Az ur verekedik? Engem bántalmaz&nbsp;? Engem, egy vasutit&nbsp;? Hát ha nem tanulta meg az üzletszabályzatot, majd odbenn megtanítják. (A kétségbeesett embert beviszik a főnökségre.) (A főnök hivatalos apparátussal előveszi a jegyzőkönyvét, az üzletszabályzatot. Recitálja a vonatkozó szakaszát.) Főnök: Hát nem tudta ezt&nbsp;? Utas: Főnök ur kérem, nem. Főnök (eltolja a szabályzatot. Jegyzőkönyvet vesz elő): Hogy hívják&nbsp;? Utas: Rákóczi Jakab. Főnök: Mi a foglalkozása? Utas: Rőföskereskedő vagyok, meg egyéb... Főnök: Igazat mondjon, mert . . . Utas (belevág a szavába): Igaz az, ahogy Jehova van az égen. Főnök (félre): Na, maguk nem igen szoktak igazat mondani. Utas (kényelmetlenül feszeng). Főnök: Hová való? Utas: Bolondalmás Főnök: Vallása? Utas (habozva): Katii. . . . Főnök (gyanakodva néz rá). Utas: Kérem, kérem, mit is tetszett kérdezni? Hogy is&nbsp;? Ügy-e a vallás&nbsp;? Izraelita, kérem. Főnök: Miért dulakodott&nbsp;? Utas: Nem dulakodtam, csak jegyet akartam váltani. Főnök (elmondja a büntetést az üzletszabályzat értelmében. Kérdi): Megbírja fizetni? Utas: Nincs nekem egy garasom se. (Kiforgatja a zsebjeit, a felső mellényzseb kivételével.) (Csend.) Utas: Kérem, lekésem . . . Főnök: Honnan? Utas: A bácsalmási vonatról. Főnök: Oda akart utazni? Utas: Igen, kérem, (elszólja magát) oda való vagyok. Főnök: Még 10 perc mulva indul csak. De lekésett. A díjat nem tudja lefizetni, azt mondta. A cimét nem vallotta be őszintén. Rendőrségre adjuk. Utas: Kérem, kérem, itt van. Mennyi? 10—20 korona? (Veszi elő zsebjéből.) Főnök: Nem, nem. Rendőrkézre adjuk. (A vonat füttyent.) Főnök: Nézze, még most indul a vonatja. *** A keresztfáig. Addig a séta szabad délutánokon. A négysoros akáccal szegett csapáson ki az országutig. Téli sétán csak a gondolat az ember társa, meg a szél. Az foglalkoztatja. Ez sietésre nógatja. Az utban elgördül valami göröngyféle . . . Kis pacsirta. A téli gondolat megakad. Uj kell abban, akiben minden gondolatot ébreszt. A lépés meglassul: kimélet a didergő állat iránt. Kizavartuk a fatövéből, mely a szél ellen oltalmazta. Haladunk . . . gondolkozunk, érzünk és toll alá kívánkozik a fájó érzés, vagy derüs gondolat. Nagynéha egy-egy vándor tart a pusztának. Sietve. A nyakát hiányos ruhájába huzza. A kezét eldugja. A vándorbotot hóna alá szorítja. A puszta még puszta. Szabadabb, emberibb az élet a szilaj cselédség között. Régi szél fuja. Éjjeli szállás is akad. Aztán se csendőr, se biró ... Az istálló fütött. Melegíti a sok jószág. Csak ugy tódolog benne a pára, a lámpafénynél. Tejfehéim Szalma, széna kész takaró. Kenyérfaladék is kerül... Máskor a pusztából siet ki a kereszt felé az utas. Még védett helyen akar. lenni urangyalára. Ránézel. Semmi másért, csak jól esik, hogy élőt látsz. Ez drótos tót. Köszönt; félve nyul sapkája után. Hallani m-m hallasz semmit. Elkapja a szél, mert alázatos, halkszavu a köszöntése. Megszólítod&nbsp;: — Hová bratye&nbsp;? Nem érti. Megáll. Átvágsz hozzá a dülőut tulsó felére. Ujra tudakozódok Megmondja be-csülettel&nbsp;: Enyingre, uram. Milyen megyéből származik&nbsp;? Nyitrábul, uram. Vallását nem kérdezed. Itt a feszület a keresztuton. Megelőz a kalapemelésben. Volt-e haza karácsonyra? — Nem uram, már én magyar vagyom; itt lakom Enyingen. Látja kalapemelésedről, hogy katholikus vagy és eldicsértessékel tőled a keresztfánál. A múzsa csókol, a kapa izzaszt. — Sokan a múzsát müvelik, mégis izzadnak. Legszebb diadaljelvény az olajfaág. Eszmékért elvérzeni, egy életet rááldozni dicsőség.
+(A vonat fütytyentett. Megy. Vidéki utas sietve rohan az állomásra, hogy jegyet váltson. A pénztárnál egy lélek sincs. Az ablakon nagy szögletes betűkkel: Zárva. Megszeppen a jó atyafi.)
 = Lábjegyzet  =

@@ 429. sor: / 429. sor: @@
 — Egy Istenem van, a hinárosban nem hagynának igy békét egymásnak ... A bajban, ha nem segithetnek, nem is eszik, ölik egymást... Ha két gyülölködő magyar összekerülne a kóterban... agyonetetnék egymást a méreggel. Ha két zsidó esik bajba, kisegiti egyik a másikát... A farkas nem eszi a bárányt, ha egy verembe zuhannak... Csak a magyar a magyart, ha egy tőrbe ejtődnek... Ha két ember vizbe hull, egyik a másikát bizonyosan beletiporja... Bölcselkedett a szájtátott halász. Megtömte pipáját. Közben pedig békétlen vágott a szunyogok után. Csattant az arca, porolt a ruhája. S egy-egy elmázolt szunyogot göngyölt a körme alá.
-== A közkincs megbecsülői ==
+== A közkincs megbecsülői  ==
-A madarak magtárt alapítottak. A közelgő télre&nbsp;: mostohasága, éhinsége ellen. Minden magvazó megvitte a köbnyi eleséget. Kezelőnek a takaros, pityergő aranymálingót tették meg. Tél elején, hogy kóboroltak, a gyommagvakon eléldegélt tengelic, vörösbegy, keresztcsőr, gerle s a többi kupcsőrös ... A verebeknek nem igen tetszett a munka. Fölborzolták szüreiket s dologtalan gubbasztottak a kerítések lécfejein, csűrgerendákon . . . Delente pedig ostromolták követeléseikkel a málingót, hogy adja ki porcióikat. A magtáros fázós szemrehányással borsolta orruk alá dologtalanságukat. Jósolgatta, hogy a hosszu télben fölkopik az álluk. A verebek neki támadtak. Járatták szájukat, ócsárolták takarékosságát zsugorisággal, megvádolták hamis gazdálkodással stb. A máiingó kénytelen, már becsületérzésből is elállt a közjavától s lemondott hivataláról... A munkás gyomirtók hallani se akartak róla, de a verebek leszavazták bizalmatlanságukkal.. . Bezzeg gazdálkodtak! Mire a tél bekövetkezett, már ocsuja se volt az összehordott eleségnek... A gyommagvazók nem ijedtek meg; ha el* is szomorodtak. Biztak munkás kedvükben. Hanem a verebek sorra fagytak étlenségükben Mátyás éjszakájának virradatára. Kijárat. Bejárat. (A vonat fütytyentett. Megy. Vidéki utas sietve rohan az állomásra, hogy jegyet váltson. A pénztárnál egy lélek sincs. Az ablakon nagy szögletes betűkkel: Zárva. Megszeppen a jó atyafi.) — Lekésem. (Mormolja. Rohan a pénztárhoz a korlát kijárata felé.) (A sarokban 3—4 vasuti viccel. Nagyokat nevetnek.) (Meglátja az egyik — nyilván a portás — a kijárat felé igyekvőt, hogy a pénztár előtt áll.) Portás: Kérem tessék visszamenni. Utas: De kérem, lekések. Portás: Kérem, tessék a Bejáraton a pénztárhoz menni. Utas: Kérem, zárva .. . (Kopogtat a pénztár márványkockáján ezüst öt koronással.) Portás: Tessék, ki van irva: Bejárat. (A vonat tolatás közben ujra füttyent.) (A portás megfogja az utas karját; a kijárat felé vonja.) Utas (ránt rajt): Kérem... (Remegve kopogtat.) Portás: Tessék, ha mondom, a Bejáraton bejönni&nbsp;! Utas: Érts meg, lekésem . . . Portás (a kijárat felől áll): Följelentem a főnökségnél, nem tartja meg az üzletszabályokat! (Füttyent a vonat. Robog a vidéki hazája felé.) Utas: Lekések a vonatról. Már megy! (Rohan a bejáraton ki.) Portás (kabátom ragadja)&nbsp;: Merre megy az ur? Itt a kijárat! Utas (rohanva húzza a portást): Lekésem . . . Engedjen, lekésem. (Szabadulni akar. Ránt a karján, felüti a portás állát. Véletlen.) Portás: Mit? Az ur verekedik? Engem bántalmaz&nbsp;? Engem, egy vasutit&nbsp;? Hát ha nem tanulta meg az üzletszabályzatot, majd odbenn megtanítják. (A kétségbeesett embert beviszik a főnökségre.) (A főnök hivatalos apparátussal előveszi a jegyzőkönyvét, az üzletszabályzatot. Recitálja a vonatkozó szakaszát.) Főnök: Hát nem tudta ezt&nbsp;? Utas: Főnök ur kérem, nem. Főnök (eltolja a szabályzatot. Jegyzőkönyvet vesz elő): Hogy hívják&nbsp;? Utas: Rákóczi Jakab. Főnök: Mi a foglalkozása? Utas: Rőföskereskedő vagyok, meg egyéb... Főnök: Igazat mondjon, mert . . . Utas (belevág a szavába): Igaz az, ahogy Jehova van az égen. Főnök (félre): Na, maguk nem igen szoktak igazat mondani. Utas (kényelmetlenül feszeng). Főnök: Hová való? Utas: Bolondalmás Főnök: Vallása? Utas (habozva): Katii. . . . Főnök (gyanakodva néz rá). Utas: Kérem, kérem, mit is tetszett kérdezni? Hogy is&nbsp;? Ügy-e a vallás&nbsp;? Izraelita, kérem. Főnök: Miért dulakodott&nbsp;? Utas: Nem dulakodtam, csak jegyet akartam váltani. Főnök (elmondja a büntetést az üzletszabályzat értelmében. Kérdi): Megbírja fizetni? Utas: Nincs nekem egy garasom se. (Kiforgatja a zsebjeit, a felső mellényzseb kivételével.) (Csend.) Utas: Kérem, lekésem . . . Főnök: Honnan? Utas: A bácsalmási vonatról. Főnök: Oda akart utazni? Utas: Igen, kérem, (elszólja magát) oda való vagyok. Főnök: Még 10 perc mulva indul csak. De lekésett. A díjat nem tudja lefizetni, azt mondta. A cimét nem vallotta be őszintén. Rendőrségre adjuk. Utas: Kérem, kérem, itt van. Mennyi? 10—20 korona? (Veszi elő zsebjéből.) Főnök: Nem, nem. Rendőrkézre adjuk. (A vonat füttyent.) Főnök: Nézze, még most indul a vonatja. *** A keresztfáig. Addig a séta szabad délutánokon. A négysoros akáccal szegett csapáson ki az országutig. Téli sétán csak a gondolat az ember társa, meg a szél. Az foglalkoztatja. Ez sietésre nógatja. Az utban elgördül valami göröngyféle . . . Kis pacsirta. A téli gondolat megakad. Uj kell abban, akiben minden gondolatot ébreszt. A lépés meglassul: kimélet a didergő állat iránt. Kizavartuk a fatövéből, mely a szél ellen oltalmazta. Haladunk . . . gondolkozunk, érzünk és toll alá kívánkozik a fájó érzés, vagy derüs gondolat. Nagynéha egy-egy vándor tart a pusztának. Sietve. A nyakát hiányos ruhájába huzza. A kezét eldugja. A vándorbotot hóna alá szorítja. A puszta még puszta. Szabadabb, emberibb az élet a szilaj cselédség között. Régi szél fuja. Éjjeli szállás is akad. Aztán se csendőr, se biró ... Az istálló fütött. Melegíti a sok jószág. Csak ugy tódolog benne a pára, a lámpafénynél. Tejfehéim Szalma, széna kész takaró. Kenyérfaladék is kerül... Máskor a pusztából siet ki a kereszt felé az utas. Még védett helyen akar. lenni urangyalára. Ránézel. Semmi másért, csak jól esik, hogy élőt látsz. Ez drótos tót. Köszönt; félve nyul sapkája után. Hallani m-m hallasz semmit. Elkapja a szél, mert alázatos, halkszavu a köszöntése. Megszólítod&nbsp;: — Hová bratye&nbsp;? Nem érti. Megáll. Átvágsz hozzá a dülőut tulsó felére. Ujra tudakozódok Megmondja be-csülettel&nbsp;: Enyingre, uram. Milyen megyéből származik&nbsp;? Nyitrábul, uram. Vallását nem kérdezed. Itt a feszület a keresztuton. Megelőz a kalapemelésben. Volt-e haza karácsonyra? — Nem uram, már én magyar vagyom; itt lakom Enyingen. Látja kalapemelésedről, hogy katholikus vagy és eldicsértessékel tőled a keresztfánál. A múzsa csókol, a kapa izzaszt. — Sokan a múzsát müvelik, mégis izzadnak. Legszebb diadaljelvény az olajfaág. Eszmékért elvérzeni, egy életet rááldozni dicsőség.
+A madarak magtárt alapítottak. A közelgő télre&nbsp;: mostohasága, éhinsége ellen. Minden magvazó megvitte a köbnyi eleséget. Kezelőnek a takaros, pityergő aranymálingót tették meg. Tél elején, hogy kóboroltak, a gyommagvakon eléldegélt tengelic, vörösbegy, keresztcsőr, gerle s a többi kupcsőrös... A verebeknek nem igen tetszett a munka. Fölborzolták szüreiket s dologtalan gubbasztottak a kerítések lécfejein, csűrgerendákon... Delente pedig ostromolták követeléseikkel a málingót, hogy adja ki porcióikat. A magtáros fázós szemrehányással borsolta orruk alá dologtalanságukat. Jósolgatta, hogy a hosszu télben fölkopik az álluk. A verebek neki támadtak. Járatták szájukat, ócsárolták takarékosságát zsugorisággal, megvádolták hamis gazdálkodással stb.
 = Lábjegyzet  =

←Régebbi változat	A lap 2011. február 8., 17:14-kori változata
(Nincs különbség)

@@ 419. sor: / 419. sor: @@
 A sirásó jár mögöttem --- mondja, aki elpazarolta ősei legszentebb örökét, a tiszta vért. Aki annyira szerencsétlen, hogy nem is örökölhetett születésével, fiatalságában megátkozza életét.
-== Szeget-szegezek ==
+== Szeget-szegezek  ==
-Csónak ringott a Zalán. A sodrára bizakodott a halász&nbsp;: Majd eltolja&nbsp;! Pipára gyujtott. Iparkodott elpöfékelni a szunyogokat. A csónakot keresztbe rakott nád, karó, gyékény terhelte. A halász vejszerakni ment. Az evezőt hóna alá csapta. Hogy az áradat kacsba ne ragadjasodorja hajóját, belevágta hajófaron a vizbe s folyóirányt tartotta a hónaljába szoritott evezővel... Lerakta a vejszét . . . Hajnalban megnézte. Két ellenség keringőzött fejében. Nagy fogas és egy csuka. Csodálatos nyugodtan keringtek egymás mögött. Sőt az apró pontyivadék se jutott eszükbe . . . — Egy Istenem van, a hinárosban nem hagynának igy békét egymásnak ... A bajban, ha nem segithetnek, nem is eszik, ölik egymást . . . Ha két gyülölködő magyar összekerülne a kóterban . . . agyonetetnék egymást a méreggel. Ha két zsidó esik bajba, kisegiti egyik a másikát ... A farkas nem eszi a bárányt, ha egy verembe zuhannak . . . A sirásó jár mögöttem — mondja, aki elpazarolta ősei legszentebb örökét, a tiszta vért. Aki annyira szerencsétlen, hogy nem is örökölhetett születésével, fiatalságában megátkozza életét. Csak a magyar a magyart, ha egy tőrbe ejtőd-nek ... Ha két ember vizbe hull, egyik a másikát bizonyosan beletiporja . . . Bölcselkedett a szájtátott halász. Megtömte pipáját. Közben pedig békétlen vágott a szunyogok után. Csattant az arca, porolt a ruhája. S egy-egy elmázolt szunyogot göngyölt a körme alá. A közkincs megbecsülői. A madarak magtárt alapítottak. A közelgő télre&nbsp;: mostohasága, éhinsége ellen. Minden magvazó megvitte a köbnyi eleséget. Kezelőnek a takaros, pityergő aranymálingót tették meg. Tél elején, hogy kóboroltak, a gyommagvakon eléldegélt tengelic, vörösbegy, keresztcsőr, gerle s a többi kupcsőrös ... A verebeknek nem igen tetszett a munka. Fölborzolták szüreiket s dologtalan gubbasztottak a kerítések lécfejein, csűrgerendákon . . . Delente pedig ostromolták követeléseikkel a málingót, hogy adja ki porcióikat. A magtáros fázós szemrehányással borsolta orruk alá dologtalanságukat. Jósolgatta, hogy a hosszu télben fölkopik az álluk. A verebek neki támadtak. Járatták szájukat, ócsárolták takarékosságát zsugorisággal, megvádolták hamis gazdálkodással stb. A máiingó kénytelen, már becsületérzésből is elállt a közjavától s lemondott hivataláról... A munkás gyomirtók hallani se akartak róla, de a verebek leszavazták bizalmatlanságukkal.. . Bezzeg gazdálkodtak! Mire a tél bekövetkezett, már ocsuja se volt az összehordott eleségnek... A gyommagvazók nem ijedtek meg; ha el* is szomorodtak. Biztak munkás kedvükben. Hanem a verebek sorra fagytak étlenségükben Mátyás éjszakájának virradatára. Kijárat. Bejárat. (A vonat fütytyentett. Megy. Vidéki utas sietve rohan az állomásra, hogy jegyet váltson. A pénztárnál egy lélek sincs. Az ablakon nagy szögletes betűkkel: Zárva. Megszeppen a jó atyafi.) — Lekésem. (Mormolja. Rohan a pénztárhoz a korlát kijárata felé.) (A sarokban 3—4 vasuti viccel. Nagyokat nevetnek.) (Meglátja az egyik — nyilván a portás — a kijárat felé igyekvőt, hogy a pénztár előtt áll.) Portás: Kérem tessék visszamenni. Utas: De kérem, lekések. Portás: Kérem, tessék a Bejáraton a pénztárhoz menni. Utas: Kérem, zárva .. . (Kopogtat a pénztár márványkockáján ezüst öt koronással.) Portás: Tessék, ki van irva: Bejárat. (A vonat tolatás közben ujra füttyent.) (A portás megfogja az utas karját; a kijárat felé vonja.) Utas (ránt rajt): Kérem... (Remegve kopogtat.) Portás: Tessék, ha mondom, a Bejáraton bejönni&nbsp;! Utas: Érts meg, lekésem . . . Portás (a kijárat felől áll): Följelentem a főnökségnél, nem tartja meg az üzletszabályokat! (Füttyent a vonat. Robog a vidéki hazája felé.) Utas: Lekések a vonatról. Már megy! (Rohan a bejáraton ki.) Portás (kabátom ragadja)&nbsp;: Merre megy az ur? Itt a kijárat! Utas (rohanva húzza a portást): Lekésem . . . Engedjen, lekésem. (Szabadulni akar. Ránt a karján, felüti a portás állát. Véletlen.) Portás: Mit? Az ur verekedik? Engem bántalmaz&nbsp;? Engem, egy vasutit&nbsp;? Hát ha nem tanulta meg az üzletszabályzatot, majd odbenn megtanítják. (A kétségbeesett embert beviszik a főnökségre.) (A főnök hivatalos apparátussal előveszi a jegyzőkönyvét, az üzletszabályzatot. Recitálja a vonatkozó szakaszát.) Főnök: Hát nem tudta ezt&nbsp;? Utas: Főnök ur kérem, nem. Főnök (eltolja a szabályzatot. Jegyzőkönyvet vesz elő): Hogy hívják&nbsp;? Utas: Rákóczi Jakab. Főnök: Mi a foglalkozása? Utas: Rőföskereskedő vagyok, meg egyéb... Főnök: Igazat mondjon, mert . . . Utas (belevág a szavába): Igaz az, ahogy Jehova van az égen. Főnök (félre): Na, maguk nem igen szoktak igazat mondani. Utas (kényelmetlenül feszeng). Főnök: Hová való? Utas: Bolondalmás Főnök: Vallása? Utas (habozva): Katii. . . . Főnök (gyanakodva néz rá). Utas: Kérem, kérem, mit is tetszett kérdezni? Hogy is&nbsp;? Ügy-e a vallás&nbsp;? Izraelita, kérem. Főnök: Miért dulakodott&nbsp;? Utas: Nem dulakodtam, csak jegyet akartam váltani. Főnök (elmondja a büntetést az üzletszabályzat értelmében. Kérdi): Megbírja fizetni? Utas: Nincs nekem egy garasom se. (Kiforgatja a zsebjeit, a felső mellényzseb kivételével.) (Csend.) Utas: Kérem, lekésem . . . Főnök: Honnan? Utas: A bácsalmási vonatról. Főnök: Oda akart utazni? Utas: Igen, kérem, (elszólja magát) oda való vagyok. Főnök: Még 10 perc mulva indul csak. De lekésett. A díjat nem tudja lefizetni, azt mondta. A cimét nem vallotta be őszintén. Rendőrségre adjuk. Utas: Kérem, kérem, itt van. Mennyi? 10—20 korona? (Veszi elő zsebjéből.) Főnök: Nem, nem. Rendőrkézre adjuk. (A vonat füttyent.) Főnök: Nézze, még most indul a vonatja. *** A keresztfáig. Addig a séta szabad délutánokon. A négysoros akáccal szegett csapáson ki az országutig. Téli sétán csak a gondolat az ember társa, meg a szél. Az foglalkoztatja. Ez sietésre nógatja. Az utban elgördül valami göröngyféle . . . Kis pacsirta. A téli gondolat megakad. Uj kell abban, akiben minden gondolatot ébreszt. A lépés meglassul: kimélet a didergő állat iránt. Kizavartuk a fatövéből, mely a szél ellen oltalmazta. Haladunk . . . gondolkozunk, érzünk és toll alá kívánkozik a fájó érzés, vagy derüs gondolat. Nagynéha egy-egy vándor tart a pusztának. Sietve. A nyakát hiányos ruhájába huzza. A kezét eldugja. A vándorbotot hóna alá szorítja. A puszta még puszta. Szabadabb, emberibb az élet a szilaj cselédség között. Régi szél fuja. Éjjeli szállás is akad. Aztán se csendőr, se biró ... Az istálló fütött. Melegíti a sok jószág. Csak ugy tódolog benne a pára, a lámpafénynél. Tejfehéim Szalma, széna kész takaró. Kenyérfaladék is kerül... Máskor a pusztából siet ki a kereszt felé az utas. Még védett helyen akar. lenni urangyalára. Ránézel. Semmi másért, csak jól esik, hogy élőt látsz. Ez drótos tót. Köszönt; félve nyul sapkája után. Hallani m-m hallasz semmit. Elkapja a szél, mert alázatos, halkszavu a köszöntése. Megszólítod&nbsp;: — Hová bratye&nbsp;? Nem érti. Megáll. Átvágsz hozzá a dülőut tulsó felére. Ujra tudakozódok Megmondja be-csülettel&nbsp;: Enyingre, uram. Milyen megyéből származik&nbsp;? Nyitrábul, uram. Vallását nem kérdezed. Itt a feszület a keresztuton. Megelőz a kalapemelésben. Volt-e haza karácsonyra? — Nem uram, már én magyar vagyom; itt lakom Enyingen. Látja kalapemelésedről, hogy katholikus vagy és eldicsértessékel tőled a keresztfánál. A múzsa csókol, a kapa izzaszt. — Sokan a múzsát müvelik, mégis izzadnak. Legszebb diadaljelvény az olajfaág. Eszmékért elvérzeni, egy életet rááldozni dicsőség.
+Csónak ringott a Zalán. A sodrára bizakodott a halász&nbsp;: Majd eltolja! Pipára gyujtott. Iparkodott elpöfékelni a szunyogokat. A csónakot keresztbe rakott nád, karó, gyékény terhelte. A halász vejszerakni ment. Az evezőt hóna alá csapta. Hogy az áradat kacsba ne ragadja-sodorja hajóját, belevágta hajófaron a vizbe s folyóirányt tartotta a hónaljába szoritott evezővel...
 = Lábjegyzet  =

@@ 416. sor: / 416. sor: @@
 Uj hálálkodás közt elment.
+<center>*</center>
-&lt;center&gt;*&lt;/center&gt;
-−
 A sirásó jár mögöttem --- mondja, aki elpazarolta ősei legszentebb örökét, a tiszta vért. Aki annyira szerencsétlen, hogy nem is örökölhetett születésével, fiatalságában megátkozza életét.

@@ 407. sor: / 407. sor: @@
 — Tudod, törd össze! Add el a porát&nbsp;!
 Gyött a pöspök. Látta a nagybácsim gazdagságát...
 — No, Kóbi, látom, használt a köröszt.
-— Használt, használt, de előbb porrá köllött zozni. Nekünk csak ugy használ a köröszt. Uj hálálkodás közt elment. Szeget-szegezek. Csónak ringott a Zalán. A sodrára bizakodott a halász&nbsp;: Majd eltolja&nbsp;! Pipára gyujtott. Iparkodott elpöfékelni a szunyogokat. A csónakot keresztbe rakott nád, karó, gyékény terhelte. A halász vejszerakni ment. Az evezőt hóna alá csapta. Hogy az áradat kacsba ne ragadjasodorja hajóját, belevágta hajófaron a vizbe s folyóirányt tartotta a hónaljába szoritott evezővel... Lerakta a vejszét . . . Hajnalban megnézte. Két ellenség keringőzött fejében. Nagy fogas és egy csuka. Csodálatos nyugodtan keringtek egymás mögött. Sőt az apró pontyivadék se jutott eszükbe . . . — Egy Istenem van, a hinárosban nem hagynának igy békét egymásnak ... A bajban, ha nem segithetnek, nem is eszik, ölik egymást . . . Ha két gyülölködő magyar összekerülne a kóterban . . . agyonetetnék egymást a méreggel. Ha két zsidó esik bajba, kisegiti egyik a másikát ... A farkas nem eszi a bárányt, ha egy verembe zuhannak . . . A sirásó jár mögöttem — mondja, aki elpazarolta ősei legszentebb örökét, a tiszta vért. Aki annyira szerencsétlen, hogy nem is örökölhetett születésével, fiatalságában megátkozza életét. Csak a magyar a magyart, ha egy tőrbe ejtőd-nek ... Ha két ember vizbe hull, egyik a másikát bizonyosan beletiporja . . . Bölcselkedett a szájtátott halász. Megtömte pipáját. Közben pedig békétlen vágott a szunyogok után. Csattant az arca, porolt a ruhája. S egy-egy elmázolt szunyogot göngyölt a körme alá. A közkincs megbecsülői. A madarak magtárt alapítottak. A közelgő télre&nbsp;: mostohasága, éhinsége ellen. Minden magvazó megvitte a köbnyi eleséget. Kezelőnek a takaros, pityergő aranymálingót tették meg. Tél elején, hogy kóboroltak, a gyommagvakon eléldegélt tengelic, vörösbegy, keresztcsőr, gerle s a többi kupcsőrös ... A verebeknek nem igen tetszett a munka. Fölborzolták szüreiket s dologtalan gubbasztottak a kerítések lécfejein, csűrgerendákon . . . Delente pedig ostromolták követeléseikkel a málingót, hogy adja ki porcióikat. A magtáros fázós szemrehányással borsolta orruk alá dologtalanságukat. Jósolgatta, hogy a hosszu télben fölkopik az álluk. A verebek neki támadtak. Járatták szájukat, ócsárolták takarékosságát zsugorisággal, megvádolták hamis gazdálkodással stb. A máiingó kénytelen, már becsületérzésből is elállt a közjavától s lemondott hivataláról... A munkás gyomirtók hallani se akartak róla, de a verebek leszavazták bizalmatlanságukkal.. . Bezzeg gazdálkodtak! Mire a tél bekövetkezett, már ocsuja se volt az összehordott eleségnek... A gyommagvazók nem ijedtek meg; ha el* is szomorodtak. Biztak munkás kedvükben. Hanem a verebek sorra fagytak étlenségükben Mátyás éjszakájának virradatára. Kijárat. Bejárat. (A vonat fütytyentett. Megy. Vidéki utas sietve rohan az állomásra, hogy jegyet váltson. A pénztárnál egy lélek sincs. Az ablakon nagy szögletes betűkkel: Zárva. Megszeppen a jó atyafi.) — Lekésem. (Mormolja. Rohan a pénztárhoz a korlát kijárata felé.) (A sarokban 3—4 vasuti viccel. Nagyokat nevetnek.) (Meglátja az egyik — nyilván a portás — a kijárat felé igyekvőt, hogy a pénztár előtt áll.) Portás: Kérem tessék visszamenni. Utas: De kérem, lekések. Portás: Kérem, tessék a Bejáraton a pénztárhoz menni. Utas: Kérem, zárva .. . (Kopogtat a pénztár márványkockáján ezüst öt koronással.) Portás: Tessék, ki van irva: Bejárat. (A vonat tolatás közben ujra füttyent.) (A portás megfogja az utas karját; a kijárat felé vonja.) Utas (ránt rajt): Kérem... (Remegve kopogtat.) Portás: Tessék, ha mondom, a Bejáraton bejönni&nbsp;! Utas: Érts meg, lekésem . . . Portás (a kijárat felől áll): Följelentem a főnökségnél, nem tartja meg az üzletszabályokat! (Füttyent a vonat. Robog a vidéki hazája felé.) Utas: Lekések a vonatról. Már megy! (Rohan a bejáraton ki.) Portás (kabátom ragadja)&nbsp;: Merre megy az ur? Itt a kijárat! Utas (rohanva húzza a portást): Lekésem . . . Engedjen, lekésem. (Szabadulni akar. Ránt a karján, felüti a portás állát. Véletlen.) Portás: Mit? Az ur verekedik? Engem bántalmaz&nbsp;? Engem, egy vasutit&nbsp;? Hát ha nem tanulta meg az üzletszabályzatot, majd odbenn megtanítják. (A kétségbeesett embert beviszik a főnökségre.) (A főnök hivatalos apparátussal előveszi a jegyzőkönyvét, az üzletszabályzatot. Recitálja a vonatkozó szakaszát.) Főnök: Hát nem tudta ezt&nbsp;? Utas: Főnök ur kérem, nem. Főnök (eltolja a szabályzatot. Jegyzőkönyvet vesz elő): Hogy hívják&nbsp;? Utas: Rákóczi Jakab. Főnök: Mi a foglalkozása? Utas: Rőföskereskedő vagyok, meg egyéb... Főnök: Igazat mondjon, mert . . . Utas (belevág a szavába): Igaz az, ahogy Jehova van az égen. Főnök (félre): Na, maguk nem igen szoktak igazat mondani. Utas (kényelmetlenül feszeng). Főnök: Hová való? Utas: Bolondalmás Főnök: Vallása? Utas (habozva): Katii. . . . Főnök (gyanakodva néz rá). Utas: Kérem, kérem, mit is tetszett kérdezni? Hogy is&nbsp;? Ügy-e a vallás&nbsp;? Izraelita, kérem. Főnök: Miért dulakodott&nbsp;? Utas: Nem dulakodtam, csak jegyet akartam váltani. Főnök (elmondja a büntetést az üzletszabályzat értelmében. Kérdi): Megbírja fizetni? Utas: Nincs nekem egy garasom se. (Kiforgatja a zsebjeit, a felső mellényzseb kivételével.) (Csend.) Utas: Kérem, lekésem . . . Főnök: Honnan? Utas: A bácsalmási vonatról. Főnök: Oda akart utazni? Utas: Igen, kérem, (elszólja magát) oda való vagyok. Főnök: Még 10 perc mulva indul csak. De lekésett. A díjat nem tudja lefizetni, azt mondta. A cimét nem vallotta be őszintén. Rendőrségre adjuk. Utas: Kérem, kérem, itt van. Mennyi? 10—20 korona? (Veszi elő zsebjéből.) Főnök: Nem, nem. Rendőrkézre adjuk. (A vonat füttyent.) Főnök: Nézze, még most indul a vonatja. *** A keresztfáig. Addig a séta szabad délutánokon. A négysoros akáccal szegett csapáson ki az országutig. Téli sétán csak a gondolat az ember társa, meg a szél. Az foglalkoztatja. Ez sietésre nógatja. Az utban elgördül valami göröngyféle . . . Kis pacsirta. A téli gondolat megakad. Uj kell abban, akiben minden gondolatot ébreszt. A lépés meglassul: kimélet a didergő állat iránt. Kizavartuk a fatövéből, mely a szél ellen oltalmazta. Haladunk . . . gondolkozunk, érzünk és toll alá kívánkozik a fájó érzés, vagy derüs gondolat. Nagynéha egy-egy vándor tart a pusztának. Sietve. A nyakát hiányos ruhájába huzza. A kezét eldugja. A vándorbotot hóna alá szorítja. A puszta még puszta. Szabadabb, emberibb az élet a szilaj cselédség között. Régi szél fuja. Éjjeli szállás is akad. Aztán se csendőr, se biró ... Az istálló fütött. Melegíti a sok jószág. Csak ugy tódolog benne a pára, a lámpafénynél. Tejfehéim Szalma, széna kész takaró. Kenyérfaladék is kerül... Máskor a pusztából siet ki a kereszt felé az utas. Még védett helyen akar. lenni urangyalára. Ránézel. Semmi másért, csak jól esik, hogy élőt látsz. Ez drótos tót. Köszönt; félve nyul sapkája után. Hallani m-m hallasz semmit. Elkapja a szél, mert alázatos, halkszavu a köszöntése. Megszólítod&nbsp;: — Hová bratye&nbsp;? Nem érti. Megáll. Átvágsz hozzá a dülőut tulsó felére. Ujra tudakozódok Megmondja be-csülettel&nbsp;: Enyingre, uram. Milyen megyéből származik&nbsp;? Nyitrábul, uram. Vallását nem kérdezed. Itt a feszület a keresztuton. Megelőz a kalapemelésben. Volt-e haza karácsonyra? — Nem uram, már én magyar vagyom; itt lakom Enyingen. Látja kalapemelésedről, hogy katholikus vagy és eldicsértessékel tőled a keresztfánál. A múzsa csókol, a kapa izzaszt. — Sokan a múzsát müvelik, mégis izzadnak. Legszebb diadaljelvény az olajfaág. Eszmékért elvérzeni, egy életet rááldozni dicsőség.
+— Használt, használt, de előbb porrá köllött zozni.
 = Lábjegyzet  =

@@ 367. sor: / 367. sor: @@
 Nézték az égiek s elszomorodtak rajt...
-== A kereszt ==
+== A kereszt  ==
-Szükségből, vagy kényelemből fürödnek a Hévíz langyos vizében. Ismerős, ismeretlen beszélget egymással. Közvetítő a fürdőszolga, István bácsi. Kérdeznek, felel. S ugy beszédbe elegyedik a férfia, mintha régtől ismerősek volnának. Uj fürdők jönnek. Régiek távoznak. Régi az ujjal talál témát. Az uj beleszól a régi tárgyba. Egy keresztvizet nem látott lépdel a fürdőbe. Le a grádicson. Közelében uszkál a fakereszt. Uszni nem tud Izrael hős fia. Belecsimpaszkodik a keresztbe. Hogy, hogy se, fölfordul vele együtt. A kereszt lába égnek áll. A dicső honpolgár evickél, cikákol, rugdalódzik. Mindene kilátszott, csak a feje nem. Eleinte mulatságnak nézték a vendégek. Hadd evickéljen. Gondolták. Ha ugy tartja kedve. De megsokallották a mókát. A kétségbeesett kapálózás se kedvtelésre mutatott. Inkább mentésre. Egy öreg ur odauszik s nyakon fogja a rugdalódzót. Viszi a lépcsőhöz. Ezzel elmult volna, ha valaki meg nem kockáztatja&nbsp;: — No, most már látott keresztvizet. Szóra szó szólódott. Még künn sörözés közben is elmosolyodott a társaság az eseten. Jön ám a kimentett. Nagy hálálkodva oldalog mentőjéhez, hogy neki köszönheti életét. — Jé, jó — akarja lerázni a ragadós vendéget. — A hálálkodás is lehet izetlen. — Tanulja meg, hogy zsidó ne kapaszkodjék a keresztbe. A társaság nevet a malicián. A zsidó vérszemet kap. Kérés nélkül huz a másik asztaltól egy széket s arcátlan odaül a társaság asztalához. Kezdte zsidó cinizmussal. — Nü, ná, én mondok egy esetet. - Egy nagybátyám volt korcsmáros. Éjjelre a tanyán szorult egy pöspök. A pöspök régi ismerőse volt gyermekkorától a nagybátyámnak. Megösmerték egymást. — No Kóbi, hogy megy a sorod&nbsp;? — Kérdezte a pöspök. — Szegényesen. A püspök elment. Akarják megvetni az ágyát. Hát ott találnak egy aranykeresztet. — Jaj, Száli, épen pankrót leszek . . . De az a kereszt... Engem felakasztanak, ha elakarok adni. — Tudod, törd össze! Add el a porát&nbsp;! Gyött a pöspök. Látta a nagybácsim gazdagságát. . . — No, Kóbi, látom, használt a köröszt. — Használt, használt, de előbb porrá köllött zozni. Nekünk csak ugy használ a köröszt. Uj hálálkodás közt elment. Szeget-szegezek. Csónak ringott a Zalán. A sodrára bizakodott a halász&nbsp;: Majd eltolja&nbsp;! Pipára gyujtott. Iparkodott elpöfékelni a szunyogokat. A csónakot keresztbe rakott nád, karó, gyékény terhelte. A halász vejszerakni ment. Az evezőt hóna alá csapta. Hogy az áradat kacsba ne ragadjasodorja hajóját, belevágta hajófaron a vizbe s folyóirányt tartotta a hónaljába szoritott evezővel... Lerakta a vejszét . . . Hajnalban megnézte. Két ellenség keringőzött fejében. Nagy fogas és egy csuka. Csodálatos nyugodtan keringtek egymás mögött. Sőt az apró pontyivadék se jutott eszükbe . . . — Egy Istenem van, a hinárosban nem hagynának igy békét egymásnak ... A bajban, ha nem segithetnek, nem is eszik, ölik egymást . . . Ha két gyülölködő magyar összekerülne a kóterban . . . agyonetetnék egymást a méreggel. Ha két zsidó esik bajba, kisegiti egyik a másikát ... A farkas nem eszi a bárányt, ha egy verembe zuhannak . . . A sirásó jár mögöttem — mondja, aki elpazarolta ősei legszentebb örökét, a tiszta vért. Aki annyira szerencsétlen, hogy nem is örökölhetett születésével, fiatalságában megátkozza életét. Csak a magyar a magyart, ha egy tőrbe ejtőd-nek ... Ha két ember vizbe hull, egyik a másikát bizonyosan beletiporja . . . Bölcselkedett a szájtátott halász. Megtömte pipáját. Közben pedig békétlen vágott a szunyogok után. Csattant az arca, porolt a ruhája. S egy-egy elmázolt szunyogot göngyölt a körme alá. A közkincs megbecsülői. A madarak magtárt alapítottak. A közelgő télre&nbsp;: mostohasága, éhinsége ellen. Minden magvazó megvitte a köbnyi eleséget. Kezelőnek a takaros, pityergő aranymálingót tették meg. Tél elején, hogy kóboroltak, a gyommagvakon eléldegélt tengelic, vörösbegy, keresztcsőr, gerle s a többi kupcsőrös ... A verebeknek nem igen tetszett a munka. Fölborzolták szüreiket s dologtalan gubbasztottak a kerítések lécfejein, csűrgerendákon . . . Delente pedig ostromolták követeléseikkel a málingót, hogy adja ki porcióikat. A magtáros fázós szemrehányással borsolta orruk alá dologtalanságukat. Jósolgatta, hogy a hosszu télben fölkopik az álluk. A verebek neki támadtak. Járatták szájukat, ócsárolták takarékosságát zsugorisággal, megvádolták hamis gazdálkodással stb. A máiingó kénytelen, már becsületérzésből is elállt a közjavától s lemondott hivataláról... A munkás gyomirtók hallani se akartak róla, de a verebek leszavazták bizalmatlanságukkal.. . Bezzeg gazdálkodtak! Mire a tél bekövetkezett, már ocsuja se volt az összehordott eleségnek... A gyommagvazók nem ijedtek meg; ha el* is szomorodtak. Biztak munkás kedvükben. Hanem a verebek sorra fagytak étlenségükben Mátyás éjszakájának virradatára. Kijárat. Bejárat. (A vonat fütytyentett. Megy. Vidéki utas sietve rohan az állomásra, hogy jegyet váltson. A pénztárnál egy lélek sincs. Az ablakon nagy szögletes betűkkel: Zárva. Megszeppen a jó atyafi.) — Lekésem. (Mormolja. Rohan a pénztárhoz a korlát kijárata felé.) (A sarokban 3—4 vasuti viccel. Nagyokat nevetnek.) (Meglátja az egyik — nyilván a portás — a kijárat felé igyekvőt, hogy a pénztár előtt áll.) Portás: Kérem tessék visszamenni. Utas: De kérem, lekések. Portás: Kérem, tessék a Bejáraton a pénztárhoz menni. Utas: Kérem, zárva .. . (Kopogtat a pénztár márványkockáján ezüst öt koronással.) Portás: Tessék, ki van irva: Bejárat. (A vonat tolatás közben ujra füttyent.) (A portás megfogja az utas karját; a kijárat felé vonja.) Utas (ránt rajt): Kérem... (Remegve kopogtat.) Portás: Tessék, ha mondom, a Bejáraton bejönni&nbsp;! Utas: Érts meg, lekésem . . . Portás (a kijárat felől áll): Följelentem a főnökségnél, nem tartja meg az üzletszabályokat! (Füttyent a vonat. Robog a vidéki hazája felé.) Utas: Lekések a vonatról. Már megy! (Rohan a bejáraton ki.) Portás (kabátom ragadja)&nbsp;: Merre megy az ur? Itt a kijárat! Utas (rohanva húzza a portást): Lekésem . . . Engedjen, lekésem. (Szabadulni akar. Ránt a karján, felüti a portás állát. Véletlen.) Portás: Mit? Az ur verekedik? Engem bántalmaz&nbsp;? Engem, egy vasutit&nbsp;? Hát ha nem tanulta meg az üzletszabályzatot, majd odbenn megtanítják. (A kétségbeesett embert beviszik a főnökségre.) (A főnök hivatalos apparátussal előveszi a jegyzőkönyvét, az üzletszabályzatot. Recitálja a vonatkozó szakaszát.) Főnök: Hát nem tudta ezt&nbsp;? Utas: Főnök ur kérem, nem. Főnök (eltolja a szabályzatot. Jegyzőkönyvet vesz elő): Hogy hívják&nbsp;? Utas: Rákóczi Jakab. Főnök: Mi a foglalkozása? Utas: Rőföskereskedő vagyok, meg egyéb... Főnök: Igazat mondjon, mert . . . Utas (belevág a szavába): Igaz az, ahogy Jehova van az égen. Főnök (félre): Na, maguk nem igen szoktak igazat mondani. Utas (kényelmetlenül feszeng). Főnök: Hová való? Utas: Bolondalmás Főnök: Vallása? Utas (habozva): Katii. . . . Főnök (gyanakodva néz rá). Utas: Kérem, kérem, mit is tetszett kérdezni? Hogy is&nbsp;? Ügy-e a vallás&nbsp;? Izraelita, kérem. Főnök: Miért dulakodott&nbsp;? Utas: Nem dulakodtam, csak jegyet akartam váltani. Főnök (elmondja a büntetést az üzletszabályzat értelmében. Kérdi): Megbírja fizetni? Utas: Nincs nekem egy garasom se. (Kiforgatja a zsebjeit, a felső mellényzseb kivételével.) (Csend.) Utas: Kérem, lekésem . . . Főnök: Honnan? Utas: A bácsalmási vonatról. Főnök: Oda akart utazni? Utas: Igen, kérem, (elszólja magát) oda való vagyok. Főnök: Még 10 perc mulva indul csak. De lekésett. A díjat nem tudja lefizetni, azt mondta. A cimét nem vallotta be őszintén. Rendőrségre adjuk. Utas: Kérem, kérem, itt van. Mennyi? 10—20 korona? (Veszi elő zsebjéből.) Főnök: Nem, nem. Rendőrkézre adjuk. (A vonat füttyent.) Főnök: Nézze, még most indul a vonatja. *** A keresztfáig. Addig a séta szabad délutánokon. A négysoros akáccal szegett csapáson ki az országutig. Téli sétán csak a gondolat az ember társa, meg a szél. Az foglalkoztatja. Ez sietésre nógatja. Az utban elgördül valami göröngyféle . . . Kis pacsirta. A téli gondolat megakad. Uj kell abban, akiben minden gondolatot ébreszt. A lépés meglassul: kimélet a didergő állat iránt. Kizavartuk a fatövéből, mely a szél ellen oltalmazta. Haladunk . . . gondolkozunk, érzünk és toll alá kívánkozik a fájó érzés, vagy derüs gondolat. Nagynéha egy-egy vándor tart a pusztának. Sietve. A nyakát hiányos ruhájába huzza. A kezét eldugja. A vándorbotot hóna alá szorítja. A puszta még puszta. Szabadabb, emberibb az élet a szilaj cselédség között. Régi szél fuja. Éjjeli szállás is akad. Aztán se csendőr, se biró ... Az istálló fütött. Melegíti a sok jószág. Csak ugy tódolog benne a pára, a lámpafénynél. Tejfehéim Szalma, széna kész takaró. Kenyérfaladék is kerül... Máskor a pusztából siet ki a kereszt felé az utas. Még védett helyen akar. lenni urangyalára. Ránézel. Semmi másért, csak jól esik, hogy élőt látsz. Ez drótos tót. Köszönt; félve nyul sapkája után. Hallani m-m hallasz semmit. Elkapja a szél, mert alázatos, halkszavu a köszöntése. Megszólítod&nbsp;: — Hová bratye&nbsp;? Nem érti. Megáll. Átvágsz hozzá a dülőut tulsó felére. Ujra tudakozódok Megmondja be-csülettel&nbsp;: Enyingre, uram. Milyen megyéből származik&nbsp;? Nyitrábul, uram. Vallását nem kérdezed. Itt a feszület a keresztuton. Megelőz a kalapemelésben. Volt-e haza karácsonyra? — Nem uram, már én magyar vagyom; itt lakom Enyingen. Látja kalapemelésedről, hogy katholikus vagy és eldicsértessékel tőled a keresztfánál. A múzsa csókol, a kapa izzaszt. — Sokan a múzsát müvelik, mégis izzadnak. Legszebb diadaljelvény az olajfaág. Eszmékért elvérzeni, egy életet rááldozni dicsőség.
+Szükségből, vagy kényelemből fürödnek a Hévíz langyos vizében. Ismerős, ismeretlen beszélget egymással. Közvetítő a fürdőszolga, István bácsi. Kérdeznek, felel. S ugy beszédbe elegyedik a férfia, mintha régtől ismerősek volnának.
 = Lábjegyzet  =